Szenzációs áttörés: lebénult emberek tanultak meg járni

Deréktól lefelé bénult emberek tanulták meg újra mozgatni a lábukat és egyikük már mankóval járni is tud – adták hírül  egy brazíliai egyetem kísérletének vezetői a Scientific Reports című folyóiratban.
A betegek többsége, mint arról a brit The Independent beszámolt, visszanyerte az érzékelést a lábában, egyikük két mankóval már meg is tett néhány lépést. A fejlődésük pedig nem állt meg.

A forradalmi áttörést alapvetően egy másik eljárás mellékhatásaként érték el. A diagnózis szerint a betegek olyan súlyos sérülést szenvedtek, hogy minden idegszál elszakadt a gerincükben. Rehabilitációval nem próbálkoztak az orvosaik, csak arra készítették fel őket, hogyan éljenek kerekes székben.

A Sao Paoló-i Walk Again, azaz Járj Újra projekt keretében azzal próbálkoztak, hogy agyhullámokkal irányított "járógépet" illesztenek rájuk. A betegeket először arra tanították meg, hogy egy számítógépen feltűnő figurát irányítsanak gondolatokkal.

Ha arra gondoltak, hogy lépnek, akkor a figura is lépett a képernyőn. Később megtanultak egy robotot agyhullámokkal kontrollálni, majd a járógépet.

A tudósok azt várták, hogy a betegek megtanulnak a géppel járni, ehelyett azt tapasztalták, hogy elkezdték visszanyerni az érzékelést a lábukban, mozgatni tudták őket. Hét beteget már "teljes" bénultságról "részlegesre" minősítették át – mondta el a lapnak Dr Miguel Nicolelis, az amerikai Duke egyetem idegrendszerrel foglalkozó központjának vezetője.

Az orvosok szerint az lehet a kulcs, hogy néhány idegszál sértetlen maradt a gerincükben, ám évekig nem működtek. Ám az agyuk folyamatos "tornáztatása" az agykéregben fizikai változásokat idézett elő, ami kihatott az idegszálakra és "felébresztette" őket. Az is segített, hogy a betegek a járógéppel mozogtak.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.