Oltóanyag: utolsókból utolsók

A Novartis szerint övé az elsőség: a svájci cég tegnap bejelentette, hogy elkészült a sertésinfluenza elleni oltóanyaggal. Egy hónappal ezelőtt a dél-koreai Csungnam egyetem kutatói közölték ugyanezt. A magyar Omninvest április 30-án azt ígérte: néhány héten belül előáll a saját vakcinájával. A média – nem csak a magyar – egyik hír után sem tette fel a kérdéseket az elsőség mibenlétéről.

A világ egyik legnagyobb gyógyszergyártója, a svájci Novartis bejelentette: előállította az új influenza vakcinájának első, kísérleti adagját a németországi Marburgban lévő üzemében. Az egyelőre emberen még ki nem próbált vakcinát nem hagyományos úton, tojásban állították elő, hanem biotechnológiai módszerekkel.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői szerint engedélyezett, forgalomba hozható vakcina csak szeptember után lesz – és még egyáltalán nem biztos, hogy a Novartis készítménye lesz az első. Fadela Chaib, a WHO szóvivője Genfben újságíróknak úgy nyilatkozott: a világszervezet valamennyi minősített gyártónak rendelkezésére bocsátja az A(H1N1) influenzatörzset, hogy megkezdhessék a vakcina fejlesztését.

Ebből dolgozott a Csungnam egyetem kutatócsoportja is, amely május közepén hökkentette meg a világot a hírrel: elkészítette a hatékony oltóanyagot. A délkoreai kutatók azonban egyelőre szintén adósak a sikeres humán kísérletekkel: a mostanáig megjelent publikációk szerint laboratóriumi körülmények között, emberi és majomsejtekkel bizonyították a vakcina hatékonyságát. (Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vírust sejttenyészetre engedték, majd az ellenanyag segítségével elpusztították).

Az egyetemi csapat szeptemberre prognosztizálta a humán kipróbáláson is átesett, forgalmazásra kész oltóanyag megjelenését. Nagyjából ugyanezt ígérik a Novartis illetékesei is. A svájci cégnél egyelőre tízliternyi vakcina készült, amit a további kísérletek céljára tartalékolnak. Amennyiben az oltóanyag emberben is hatékonynak bizonyul, a gyártást nagyon gyorsan fel lehet futtatni – hiszen a vállalatnak a németországi mellett hamarosan egy északkarolinai gyártóbázisa is lesz.

Az elsőség ebben az üzletágban perdöntő, hiszen aki először előáll egy forgalomképes oltóanyaggal, az jó eséllyel számíthat rá, hogy nemcsak a nemzeti piacot hódíthatja meg, hanem a külföldi kormányoktól, illetve egészségbiztosítóktól is kaphat megrendelést. Ebből a szempontból nehezen érthető az állami pénzekből, kifejezetten piacszerzési célokkal felerősített, a járvány kipattanásakor még szintén az elsőség gondolatával kacérkodó magyar Omninvest visszafogottsága.

Ez a cég még április 30án is azt jósolta: szükség esetén néhány héten belül elkezdődhet a tesztvakcina előállítása, majd ezt követően a nagyüzemi gyártás is. Hogy az Omninvest mit minősít „szükség esetének”, azt nem tudni, a sertésinfluenza múlt pénteki világjárvánnyá minősítését mindenesetre nem tekintették annak. A vállalat legfrissebb közleménye szerint „minden rendelkezésre áll” a gyártáshoz. Oltóanyag viszont továbbra sincs, és sietségnek sem látni nyomát, pedig a konkurensek láthatóan egymást törik az elsőségért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.