Nyolc oktató kapott Rátz Tanár Úr Életműdíjat

Kubatov Antal és Békefi Zsuzsa matematika, Tóth Eszter és Zátonyi Sándor fizika, Böddiné Schróth Ágnes és Endrész Gyöngyi kémia, valamint Szalainé Tóth Tünde és Kánitz József biológia tanár nyerte el a 2014-es év Rátz Tanár Úr Életműdíját.
Fotó:
A díjazottak
Fotó: Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért

A díjra a közoktatás 5–12. évfolyamain biológiát, matematikát, fizikát és kémiát tanító (vagy egykor tanító) tanárok terjeszthetők fel írásban szakmai és társadalmi szervezetek, az ajánlott tanár tevékenységét jól ismerő kollektívák, valamint kivételes esetekben magánszemélyek által.

A Rátz Tanár Úr Életműdíjat 2001-től évente ítélik oda kezdetben hat, 2005 óta nyolc kiemelkedő eredményt elérő pedagógusnak. Az egyenként 1 millió forint összegű díj 2010-ben 1,2 millió forintra, idén pedig 1,5 millió forintra emelkedett. Az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. által létrehozott díj mára a hazai természettudományos oktatás, és egyben a közoktatás egyik legrangosabb elismerése lett.

„A tudásalapú társadalomban a legfontosabb infrastruktúra az oktatás, ezért ne csak a világhírű tudósaink, hanem tanáraik nevét is ismerjük...” – így szól a Rátz Tanár Úr Életműdíj mottója. Mikor világhírű, magyar származású tudósainkkal büszkélkedünk, kevés szó esik tanáraikról. Rátz tanár úr a legendás Fasori Gimnázium tanára volt és többek között Neumann Jánost és Wigner Jenőt is tanította. Az alapítvány az ő nevét választotta, hogy adózzon nagy múltú és kiváló oktatási kultúránk előtt és méltányolja azon pedagógusainkat, akik ma is áldozatos szakmai munkájukkal és kiemelkedő eredménnyel képzik a jövő tehetségeit.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.