Nem irtják ki a madarakat a szélerőművek

Számos madárfajra nincsenek hatással a szélerőművek működő turbinái – állapították meg tanulmányukban brit természetvédelmi szervezetek.

A Brit Madártani Alapítvány (BTO) és a madarak védelmével is foglalkozó RSPB úgy találta, hogy a szélparkok építése több kárt okozott, mint későbbi működtetése. Az észlelt hatás eltérő volt a különböző fajoknál, a nyírfajdok (Lagopus scoticus) egyedszáma például az építkezés után hamarosan visszaállt a korábbira, a pólingok (Numenius) száma lecsökkent mintegy 30 százalékkal, a mezei pacsirták száma viszont növekedett.

A Journal of Applied Ecology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányban tíz madárfaj sorsát vizsgálták Nagy-Britannia 18 szélparkja környezetében, legtöbbjüket már az építkezés megkezdésétől nyomon követték.

"Két faj miatt aggódunk, a póling és a szalonka miatt, amelyeknél az egyedsűrűség visszaesését tapasztaltuk az építkezés folyamán, és ez a későbbiekben sem állt helyre" – mondta el a BBC hírportáljának (www.bbc.co.uk) Jeremy Wilson, a skóciai RSPB tudományos vezetője.

Hozzátette, hogy az általános kép pozitívabb, mint azt a lapok főcímei sokszor sugallták, ám ez nem jelent problémamentességet. A pólingok száma Nagy-Britannia különböző területein 30-90 százalékkal csökkent az elmúlt évtizedekben, mert ezek a madarak igen érzékenyek az emberi zargatásra. A tanulmány szerint a szélparkok okolhatók egyedszámuk mintegy 30 százalékos csökkenéséért.

A civil szervezetek szélparkokkal kapcsolatos álláspontját kevéssé változtatják meg az eredmények. Továbbra is támogatják a tengerpart mentén épülő szélparkok tervét, ám ellenzik az építkezést olyan területeken, ahol ezt a madárvilág megszenvedné.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.