Nem volt kapcsolat a Tűzgyűrű két pusztító földrengése közt

Japánt és Equadort az elmúlt napokban egyaránt hatalmas földrengések rázták meg. Mindkét ország a Csendes-óceáni törésvonal mentén helyezkedik el, még sincs arra semmi bizonyíték, hogy az óceán két ellenkező oldalán lévő természeti katasztrófa között kapcsolat lenne.
A Délnyugat-Japánt ért csütörtöki 6,2 erősségű, majd a szombati 7-es magnitúdójú rengés nyomán eddig 42 halottról tudnak, a 32 órával később Ecuador északnyugati partjait megrázó, helyi idő szerint szombat este történt 7,8-as földrengés pedig már 413 áldozatot követelt.

Szeizmológusok szerint a két esemény közti időbeli közelség ellenére nincs összefüggés. Ettől függetlenül mindkét régióban további rengések várhatóak, mivel a hasonló események megváltoztatják a földkéregben létező feszültségeket az érintett területen, és ez vagy utórengéseket vált ki, vagy éppen ellenkezőleg, meggátolja azokat. Mindez a rengés helyszínén vagy a közelben keletkezett repedések geometriájától függ.

A japán közszolgálati rádió, az NHK Kjúsú térségében csütörtök óta több mint 500 utórengésről adott hírt, Ecuadorban pedig a Reuters számolt be 160 további földmozgásról.

Mindkét ország a Csendes-óceánt övező, Tűzgyűrűnek nevezett patkó alakú régió része, s a világ földrengéseinek 90 százaléka itt, a földkéreg legfontosabb tektonikai lemezeinek összeütközési zónájában fordul elő. Az ecuadori rengés oka az Amerikai Geológiai Szolgálat szerint a Dél-amerikai- és a Nazca-lemez hatalmas erejű egymásnak lökődése volt, míg a két japán földmozgást egyetlen földkéregrész, a Felső-eurázsiai-lemezen belül viszonylag kis mélységben kialakult feszültség idézte elő.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.