Nem csak pszichológiai, hanem evolúciós szempontból is előnyösnek bizonyultak az emberi kapcsolatok. A fejlődés során az emberek csoportokba verődve egyszerűbben tudtak táplálékhoz és fedélhez jutni, mint egyedül, ezért a társkeresés ösztöne mélyen belénk ivódott. Ezért érezzük magunkat annyira magányosnak és nyomorúságosnak, ha megszakadnak társas kapcsolataink - írja a Wired.

Tiszta ideg MIT

Az amerikai MIT idegsebészeinek most először sikerült ezt a folyamatot sejt-szinten bemérni. Azonosították azt az agyi területet, ami a magányosság érzetéért felelős.

Mint kiderült, az agyunk hátsó részében (dorsal raphe nucleus, DRN) található idegsejt-csoportosulás felelős a társasági vágy felerősödéséért hosszabb idejű elszigeteltség után (ez az agyterület felelős egyébként a szerotonin termeléséért, ami feltehetőleg a depresszióra és az öngyilkosságra való hajlamot is meghatározza).

Az egereken végzett kísérlet során a kutatók azt tapasztalták, hogy az egymás társaságát élvező állatoknak inaktívak voltak a DRN-idegsejtjei. Amikor szétválasztották őket, ezek a sejtek idővel aktiválódtak, majd amikor újra összeeresztették szerencsétlen rágcsálókat, az idegi aktivitásuk szinte tombolt. Ráadásul azok az egerek, amelyeket nem különítettek el egymástól, sokkal jobban kedvelték mások társaságát.

A kísérlet másik meglepő eredménye az volt, hogy a társadalmi hierarchiában előkelőbb rangú egerek érzékenyebbek voltak a változásokra, ami alapján azt feltételezik, hogy hajlamosabbak a magányosságra.

Főleg, ha ezt kell hallgatniuk: