Nem perelhető az ingyen wifi tulajdonosa a letöltések miatt

Az Európai Bíróság egy német ügyben mondta ki, hogy a szerzői jogok megsértését nem lehet az ingyen internetet biztosítón leverni, legfeljebb csak jelszavas védelemre lehet kötelezni.
Nem tehető felelőssé a felhasználók által elkövetett szerzői jogi jogsértésekért az a boltvezető, aki ingyenes wifit biztosít a nyilvánosság számára, de kötelezhető arra, hogy jelszóval védje hálózatát – döntött csütörtökön az Európai Unió Bírósága.

Az ügy előzménye, hogy egy németországi üzlet vezetője a boltjában ingyenes wifi-hozzáférést biztosított, hogy ezzel csábítson boltjába vásárlókat. 2010-ben azonban a bolti wifin keresztül jogellenesen letöltöttek egy olyan dalt, amelynek szerzői jogait a Sony birtokolja.

Az ügyben eljáró müncheni bíróság fordult az uniós bírósághoz, amely azt mondta ki: információk „egyszerű továbbítása" esetén a hálózathoz való hozzáférést biztosító szolgáltató nem felelős a jogsértésért. Ezért a Sony nem követelhet kártérítést a boltostól amiatt, hogy mások a wifijén keresztül sértették meg szerzői jogait. Az uniós jog viszont azt nem zárja ki, hogy Sony mint jogtulajdonos azt kérje a német hatóságoktól, hogy kötelezzék az üzlettulajdonost a vásárlók által elkövetett jogsértések megszüntetésére vagy megelőzésére.

A bíróság szerint erre tökéletesen alkalmas, ha a boltosnak előírják, hogy védje jelszóval a wifi-hálózatot, ami megfelelően védi a Sony szerzői jogait, de nem korlátozza túlzottan a boltos vállalkozási szabadsághoz és a tájékozódási szabadsághoz fűződő jogait. Az uniós bíróság kiemelte: a jelszavas védelem eltántoríthatja a felhasználókat a szerzői jogok megsértésétől, ha a jelszót csak úgy kaphatják meg, ha megadják néhány személyes adatukat.

Ezzel az Európai Bíróság nem döntötte el a konkrét németországi jogvitát, csak állást foglalt az uniós jog alapján. A konkrét ügyben továbbra is a müncheni bíróságnak kell döntenie, de az uniós bíróság határozata hasonló ügyekben mind a 28 uniós tagország igazságszolgáltatására nézve kötelező.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.