Nem jutott át az óceánon a napelemes repülő

Ha a technika nem csődölt volna be, és az időjárási viszonyok is kedvezőek lettek volna, a Solar Impulse nevű napelemes repülőgép öt-hat nap alatt 8175 km-t repülhetett volna Kínából Hawaiira. A terveket azonban az időjárás átírta, a gépnek Japánban le kellett szállnia. Tegyük hozzá, hogy ez a szerkezet eddig nem volt 24 órán át folyamatosan levegőben, pláne nem egy óceán felett.
A 17 ezer napelemmel borított különleges repülőgép idén márciusban indult el földkerülő útjára Abu Dzabiból. Omán után keresztülrepülte Indiát, Mianmart, majd Kína déli részét. Március 29-én már a kínai Csonkingban volt, de csak április 21-én került sor a következő repülésre, ami Nandzsingba vezetett.

A kizárólag napenergiával működő repülőgép akkumulátorainak napközben fel kell töltődniük, hogy kibírják az éjszakai sötétséget. A Solar Impulse 2 napközben 8500-10 ezer méter magasságban halad, éjjelente ezer méter magasságba ereszkedik. De ahhoz, hogy a hatalmas szárnyakra szerelt 17 ezer napelem feltöltődjön, tiszta égboltra van szükség.

A Solar Impulse 2 felszállt Nandzsing felé
A Solar Impulse 2 felszállt Nandzsing felé
Reuters/Stringer

Éppen a nem megfelelő időjárási viszonyok miatt halasztották el először az óceánt átszelő utat – illetve a két pilóta közül az egyiket műteni is kellett –, de most szombaton a meteorológusok úgy látták, hogy a következő öt-hat napban optimális idő várható, így két napja elindult a Solar Impulse. Csakhogy elromlott az idő, így az első hírek arról szóltak, hogy visszafordítják a napelemes gépet.

 

Nos, nem így döntöttek az irányítók, a gépet vezető svájci pilóta, Andre Borschberg így Japán felé vette az irányt, és már landolt is. A biztonságos repüléshez ugyanis nemcsak kedvező széljárásra, hanem egy héten keresztül felhőmentes égboltra is szükség van. Felhős időben ugyanis nem tudnak feltöltődni a telepek.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.