Nem bírja ki kávé nélkül? Nem tehet róla

Egy friss kutatás szerint koffeinmániánk a DNS-ünkbe van kódolva.

Az Edinburgh-i Egyetem tudósai azt mondják, szoros kapcsolat áll fent a kávéfüggésünk és a génkészletünk sajátosságai között.

A kutatók 1207 kávéivó szokásait és szervezetét vizsgálták meg Észak- és Dél-Olaszország falvaiban, és azt találták, hogy akiben a PDSS2 nevű gén egy variációja van meg, az kevesebbet kávézik, mint az, akinek „átlagos" a PDSS2-je. A fogyasztási különbség a két csoport között napi egy csésze kávé volt. A kutatást később megismételték Hollandiában is, 1731 résztvevővel, és ugyanerre jutottak, bár kevésbé szemléletes eredménnyel, mint az olaszoknál.

Fotó: Mario Anzuoni / Reuters

A tudósok a tanulmányban azt írják, valószínűleg a PDSS2 gén szabályozza a test koffeinfeldolgozó képességét. Akiben a gén variánsa van meg, az lassabban emészti meg a koffeint, azaz hosszabban érzi a pörgető hatást, mint nem-variánsos társaik.

Azt pedig, hogy a holland példa kevésbé szemléletes, mint az olasz, a két ország kávéfogyasztási szokásai közti különbségek okozzák.

„Míg Olaszországban többnyire presszókávét vagy mokkásat isznak az emberek, addig Hollandiában a filteres kávét szeretik. Habár a koffein koncentrációja a különféle elkészítési módoknál is hasonló, a csészék mérete eltér, és emiatt a hollandok csészénkénti koffeinbevitele majdnem háromszorosa az olaszokénak." - írja Nicola Pirastu, a kutatás vezetője.

Pirastu azt is hozzáteszi, hogy bár a PDSS2 gén és a koffeinfüggés közti kapcsot sikerült feltárni, további kutatások szükségesek ahhoz, hogy megértsük a biológiai mechanizmusokat, melyek ezt a kapcsot fenntartják.

Szóval, ha ön kávéfüggő, ne hibáztassa magát: jó eséllyel nem is tehet róla. Viszont annál rémisztőbb belegondolni, hogy hamarosan teljesen eltűnhet a világból a fekete leves.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.