Neander-völgyi művész fókarajza

Az eddigi valaha előkerült legkorábbi barlangi rajzokat fedezték fel spanyol kutatók. Még nagyobb szenzáció, hogy a Neander-völgyi ember festette őket, vagyis ezek az első olyan megtalált képek, amelyeket „unokatestvérünk” alkotott.

A Malagától 56 kilométerre északkeletre lévő Nerja-barlangokban hat barlangi festményt találtak, amelyek korát 43 500-42 300 évre becsülik, bár a pontos kormeghatározás még folyamatban van. (A spanyol kutatók szerint elképzelhető, hogy a festmények a becsültnél is idősebbek, ezért nagy izgalommal várják azoknak a szénizotópos méréseknek az eredményét, amelyeket amerikai laboratóriumban végeznek.) A képeket a Neander-völgyi ember festette, és – meglepő módon – fókákat ábrázolnak. Fókarajz eddig nem került elő barlangi falfestményeken, ám a kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy azt már korábban bizonyították, a Neander-völgyiek szívesen fogyasztották a fókahúst.

Jose Luis Sanchidrian, a Cordoba Egyetem professzora, a barlangban folyó feltárások igazgatója az EFE spanyol hírügynökségnek elmondta, szerinte a felfedezés igazi tudományos szenzáció, mert eddig minden művészi teljesítményt kizárólag fajunknak, a Homo sapiensnek tulajdonítottak.

Antonio Garrido, a Nerja-barlangok felügyelője szerint, amennyiben a fizikai mérések is igazolják a festmények korát, el kellene vetnünk azt a teóriát, hogy barlangi festményeket fajunk, a modern ember alkotott először, de felül kellene vizsgálnunk elképzelésünket a Neander-völgyi ember fejlettségéről és képességeiről is.

A Nerja-barlangokat, amelyek hatalmas üregek sorából állnak, öt fiú fedezte fel 1959-ben, bennük találhatók a világ legnagyobb álló cseppkövei (32 méter magasak). A kutatók azt eddig is tudták, hogy a Neander-völgyiek lakták a Nerja-barlangokat egészen 30 000 évvel ezelőtti kihalásukig. Számos olyan kőeszközt találtak, amit „unokatestvérünk” készített. (A barlang feltárása a kutatók szerint azért is kiemelten fontos, mert feltehetően az utolsó Neander-völgyi emberek éltek a barlang környékén.) A Neander-völgyieket a korai Homo sapiensek váltották a Nerja-barlangokban, ottlétüket falfestmények, edénytöredékek, eszközök, sőt emberi csontmaradványok is bizonyítják.

Az eddig ismert legkorábbi barlangrajz 32 000 éves, és a franciaországi Chauvet-barlangban találták.

Fóka Neander-völgyi stílusban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.