Naprendszeren túli csillagport elemeznek a Földön

Első ízben sikerült a Földön bizonyosan Naprendszeren kívülről származó porrészecskéket elemezni.

A kutatócsoport, amelynek a világ legkülönbözőbb részeiről mintegy 300 ezer civil segített, összesen hét csillagközi térből származó részecskét azonosított a NASA 2006-ban a Földre visszaérkezett Stardust űrkapszulája által összegyűjtött anyagból. A Science magazinban megjelent előzetes elemzés szerint a hét részecske mind méretében, anyagi összetételében, mind szerkezetében sokkal különbözőbb egymástól, mint azt a korábbi csillagászati megfigyelések, vagy elméletek alapján várták volna.

A Kaliforniai Egyetem űrtudományi laboratóriumában vizsgált anyagszemcsék voltaképpen a Wild 2 üstökössel „randevúzó”, azt megközelítő Stardust „melléktermékei”. Az űrszonda ugyanis leginkább az üstökös csóvájából gyűjtött anyagot, ám volt a fedélzetén egy teniszütő méretű és ahhoz hasonló alakú, bolyhos és könnyű aerogél csapda, amely a nagyon gyorsan, másodpercenként 5 kilométeres sebességgel száguldó csillagközi port volt hivatott elfogni. A különleges, roppant porózus és könnyű, az üveghez képest ezrednyi sűrűségű anyag belsejének több mint 99 százalékát üregek alkották, így képes volt anélkül lefékezni és begyűjteni a puskagolyónál is sokszorta gyorsabban száguldó porrészecskéket, hogy azok a becsapódás hője miatt elveszítsék illékony anyagukat és megváltozzon kémiai összetételük.

Az elfogott hét csillagközi porszemcse különböző szilikátokból állt, fémek, szilícium és oxigén eltérő arányú keverékéből, amely arra utalt, hogy mindegyik máshogy képződött. A különböző oxigén izotópok jelenléte a részecskékben egyértelműen utal a Naprendszeren kívüli eredetre - magyarázta Andrew Westphal, a közlemény vezető kutatója a BBC-nek.  

Az elemzést nagyban megkönnyítette az a 300 ezer, a projekthez bejelentkezett önkéntes, aki a porcsapdán látható milliónyi, interneten számára eljuttatott répaformájú becsapódási nyom felvételeit segített elemezni. Az areogél fele azonban még több részecskét rejthet, ezt a kutatók az elkövetkezendő két évben tervezik átnézni.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.