Mostantól tilos a kutyafényképezés

Gyakorlatilag az összes hazai civil állatvédő szervezet, és több száz, valamilyen formában az állatvédelemben (is) tevékenykedő magánszemély írta alá azt a tiltakozást, amellyel a Fővárosi Közterület Felügyelet egyik rendelkezését kifogásolják. A szóban forgó utasítás megtiltotta az Illatos úti kutyamenhelyen lévő állatok fényképezését - holott az intézmény honlapjára feltöltött fotók révén eddig évente több ezer állat talált új gazdára, és menekült meg így az elpusztítástól.

A telepre évente 4-5 ezer kutya kerül be. Régebben a nagyobb részüket néhány heti várakozás után - ha senki nem jelentkezett értük - elaltatták, ám az elektronikus média ezt a gyakorlatot 2004-ben megváltoztatta. Mióta az állatvédők lefényképezik, és az interneten is bemutatják a gazdátlan ebeket, legalább a harmadával megnőtt az örökbefogadási kedv.

A jól működő rendszer most megszűnik: a Fővárosi Közterület-felügyelet 12/2010. igazgatói utasításának 21. pontja indokolás nélkül megtiltotta az Illatos úton levő kutyák fényképezését. Az állatvédő szervezetek szerint az értelmetlen rendelkezés a kutyák mentésében akadályozza a civileket, emellett ellentétben áll a sajtótörvénnyel és az állatvédelmi törvénnyel is. "Tudatosan állatkínzásra való törekvésnek is minősíthető az, ha valaki közreműködik abban, hogy egy kutya elpusztuljon" - állítják az állatvédők.

Menhelylakó - gazdára várva
Menhelylakó - gazdára várva
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.