A környezetvédelmi tárca idén februárban tett ígéretet a termékdíjtörvény átfogó, a zöldszervezetek, a fogyasztóvédők, az ipar és a kereskedelem szempontjait egyaránt figyelembe vevő módosítására. A szóban forgó, toldozott-foldozott jogszabályra valóban ráfért az átalakítás: a szinte minden évben átírt törvény az eredeti céljait nem teljesítette. Maga a termékdíj valójában egy zöldadó, amelynek két fő funnkciója van: megdrágítja a hulladéktermelést - és ezzel orientálja a választásban a termékciklus összes szereplőjét -, valamint olyan bevételekete generál, amelyekből finanszírozni lehet a végül mégis hulladékká váló termékek összegyűjtését és ártalmatlanítását. Ezeket a funkciókat azonban a magyarországi termékdíjrendszer nem volt képes ellátni. A termelt hulladék mennyisége csak azóta csökken kismértékben, mióta a szelektív gyűjtés elterjedt - ennek viszont csak áttételesen van köze a termékdíjhoz -, és a környezetvédelmi beruházásokhoz sem teremtett forrásokat, mivel a termékdíjbevételeket a költségvetés lenyelte. A sok-sok módosítás nyomán viszont Európa legbonyolultabb adminisztrációjú csomagolási jogszabálya jött létre, amit az irracionális, nehezen betartható és még nehezebben ellenőrizhető előírások miatt a gyártók, a kereskedők és az érintett hatóságok is útálnak.

A közelmúltban elfogadott, az egyik érdekcsoport (a kereskedők) szempontjait a többiekénél markánsabban érvényesítő módosítás mérlege meglehetősen ellentmondásos. A jövő évtől olyan rendszer működik Magyarországon, amely a termékdíjjal kapcsolatos adminisztratív és pénzügyi teendőktől megszabadítja a kereskedelmet, és a terheket egyoldalúan a gyártókra hárítja. Ezzel - a témában szakértőnek számító civil szervezetek, például a Hulladék Munkaszövetség szerint - "csupán" annyi a baj, hogy a gyakorlatban a kereskedőkön múlik, hogy mi jut el a fogyasztókhoz - ha az üzletek nem érdekeltek abban, hogy csökkenjen az eldobós csomagolások aránya, és több legyen a visszaváltható, újratölthető, vagy könnyen újrahasznosítható csomagolóanyag, annak garantáltan a szeméttermelés növekedése lesz a következménye. A gyártók azt gyártják, amit a kereskedelem igényel. Vagyis - a zöldek szerint - jövőre a visszaváltható csomagolású ásványvíz, pezsgő és bor után a betétdíjas üdítő is etűnik a polcokról, ami egyértelműen az eldobós csomagolások részarányának növekedésével, és vele a szeméttermelés bővülésével jár.

Az új szabályozás abból indul ki, hogy a betétdíjas megoldások és a - Magyarországon is létező - szelektív gyűjtőrendszerek egymás ellen dolgoznak, és a két szisztéma párhuzamos fenntartása túlságosan drága. Ezt a vélekedést ugyanakkor számos példa cáfolja. Jelenleg Európán belül Németországban, Hollandiában, Dániában, Svédországban, Finnországban, Észtországban, Izlandon és Norvégiában működnek betétdíjas rendszerek, és az öszes említett országban van szelektív hulladékgyűjtés is. A kontinensen az egyik leghatékonyabbnak számító svéd megoldás fajlagos (vagyis egy italcsomagolásra jutó) költségei lényegesen alacsonyabbak, mint a hazánkban eddig érvényben volt darabonkénti termékdíj, a költséges és drága adminisztrációt pedig egy egyszerű, az egész országra és az összes csomagolóanyagra kiterjesztett kódrendszer helyettesíti (a kódokat a pénztárgépek és a visszaváltó automaták olvassák le, az adatokat internet továbbítja a rendszer központjába - így papírmunka nélkül is mindig pontosan tudni lehet, hogy mennyi csomagolóanyag került forgalomba, illetve mennyit vittek vissza a fogyasztók az üzletekben lévő automatákhoz). Magyarországon ehelyett továbbra is marad a bürokratikus nyilvántartás, amely sokba kerül, sok munkát ad, viszont annak ellenére sem szolgáltat pontos adatokat, hogy a működését újabban a VPOP felügyeli. 

Közben intenzíven folynak egy új budapesti hulladékégető mű felépítésének előkészületei, amivel a főváros-környéki szelektív gyűjtés alól húzzák ki a szőnyeget az engedélyezők. Az égetés és a szelektálás ugyanis valóban egymás alternatívái: a szelektív gyűjtés pontosan azokat a frakciókat emeli ki a lakossági hulladékból, amelyeket égetni lehetne. Ha a hulladékmasszában nincs benne a papír, a műanyag és a kombinálz karton, akkor az esetek többségében túlságosan magas a szervesenyagtartalma ahhoz, hogy égetni lehessen.

A két változtatás iránya a zöldek szerint egyértelműen a nagyobb szeméthegyek felé mutat - mintha az állam (a kereskedelem érdekeit szem előtt tartva) szabad utat adna a szemetelésnek.