Mirzakhani az első nő a matematika csúcsán

A matematika „Nobel-díját”, azaz a Fields-érmet az iráni születésű Maryam Mirzakhani nyert, és ezzel először érdemelte ki azt egy nő. A tény igen meglepő, hiszen 1936 óta osztják ki ezt az elismerést. Az érmet négyévente, maximum négy olyan díjazott kaphatja, aki a díjazás évében legfeljebb 40 éves.

Maryam Mirzakhani először középiskolásként vonta magára a világ figyelmét, amikor 1994-ben és 1995-ben is (első iráni diákként) maximális pontszámot ért el a Nemzetközi Matematikai Olimpián. Az idén 37 éves tudós Teheránban született és ott is élt, amíg doktorálni nem ment az amerikai Harvard Egyetemre. Fiatalon arról álmodozott, hogy író lesz, de a matematikai problémák megoldása iránti lelkesedése felülírta ezt az álmot. A Princeton Egyetemen, majd 2008 óta a kaliforniai Stanford Egyetemen dolgozó professzornő esetében a Fields-éremmel az ívelt felületek szimmetriájának kutatásában elér eredményeit ismerték el. A díjjal 15 ezer kanadai dollár (3,2 millió forint) is jár, ami anyagilag össze sem mérhető a Nobel-díjjal járó 8 millió svéd koronával (270 millió forint), de szakmai presztízse legalább akkora.

Nem szabad megfeledkezni a másik három idei díjazottról sem: a brazil Artur Avila-ról, az indiai-kanadai Manjul Barghava-ról és az osztrák Martin Hairer-ről – utóbbi az első osztrák, aki kiérdemelte ezt az elismerést. A négy kiváló matematikust a dél-koreai Szöulban rendezett Nemzetközi Matematikai Unió mai kongresszusán köszöntötték.

John Charles Fields kanadai matematikus 1931-ben kezdeményezte, hogy - részben a matematikai Nobel-díj hiányát pótlandó - alapítsanak nemzetközi díjat a kiemelkedő teljesítményt nyújtó matematikusok elismerésére. Fields az első, 1936-os díjkiosztást azonban már nem érhette meg, mert 1932-ben elhunyt. Végrendeletében 46 ezer akkori kanadai dollárt hagyott a díj fedezésére szolgáló nemzetközi alapítványra.

A Nobel-díjhoz hasonlóan a Fields-érem sem életműdíj, hanem egyes kiemelkedő eredményekért ítélik oda. Van azonban egy fontos megkötés: a díjazott a kiemelkedő eredményt még 40 éves kora előtt érje el. Sok kiváló matematikus azért maradt le a díjról, mert 40 éves kora után jutott el pályája csúcsára. A leghíresebb ilyen eset Andrew Wilesé, aki a Fermat-sejtést 41 éves korában bizonyította be. A magyar, illetve magyar származású matematikusok közül hasonló történt Erdős Pállal, Lax Péterrel és Lovász Lászlóval. A terület ismerői szerint a XX. század elejének aranykora után a magyar matematika távolabb került a nemzetközi kutatás fősodrától; bár nagy egyéniségek továbbra is voltak és vannak, a Fields-éremmel jutalmazott tudományterületek többségének nem akadt hazai művelője. És ezért nincs még magyar Field-érmes.

A nyertesek zömét eddig a nagy matematikus-nemzetek adták (amerikaiak, britek, franciák és oroszok), de meglepő, hogy a szintén nagymúltú német matematikai iskola alulreprezentált. Fields-érmet általában híres nyitott problémák megoldására, illetve új elméletek kidolgozására adnak. Annak persze, aki átveszi. A különcségeiről ismert orosz Grigorij Perelman 2006-ban erre nem volt hajlandó.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.