Mindent betiltana, mindenkit megfigyelne az új brit kormányfő

A jövendő brit miniszterelnökhöz két olyan törvény is kötődik, melyek tudományos lehetetlenségeket követelnek meg, hívja fel a figyelmet a New Scientist. Az idén életbe léptetett, pszichoaktív szerekre vonatkozó törvény tulajdonképpen mindent betilt, ami alkalmas lehet az emberek elmebeli állapotának megváltoztatására, miközben a tudományos közösség arra figyelmeztetett, hogy a jogszabályban lévő definíciók tudományosan értelmezhetetlenek és károsak.

Theresa May még belügyminiszterként egy olyan törvényt próbált keresztülnyomni a parlamenten, amely a megfigyelésekkel kapcsolatos törvény megújítása lenne, és amelyet sokan kritizálnak, mert az internet-szolgáltatókat arra kötelezné, hogy egy évre visszamenőleg őrizzék meg a felhasználók böngészési előzményeinek adatait. A törvény arra is kérné a szolgáltatókat, hogy igény esetén fedjék fel a matematikai kulccsal egyébként nem rendelkező titkosított üzeneteiket, ami teljes szakmai képtelenség.

May ellene szavazott az eutanázia legalizálásáról szóló törvénynek és a nyilvános helyeken való dohányzás betiltását javasló jogszabálynak. A lap szerint általánosságban is negatívan áll hozzá a környezetvédelmi ügyekhez, hiszen rendre ellene szavazott a klímaváltozás elleni harcot erősítő rendeleteknek és ugyancsak ellene van az olajpala bányászat környezeti megfontolásokból való szabályozásának.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.