Megtalálták a Föld unokatestvérét

A NASA Kepler űrteleszkópjával megtalálták a Föld nagyobb és idősebb unokatestvérét – a Kepler-452b sorszámú exobolygó ötször nagyobb tömegű a Földnél, de szinte ugyanolyan távolságra kering csillagától, mint bolygónk a Naptól.
Az első exobolygót, azaz más naprendszerben található bolygót, 20 évvel ezelőtt fedezték fel. Azóta a technikai eszközök tökéletesedésének köszönhetően nagyjából ezer exobolygó létét igazolták és további háromezer égitestről feltételezik, hogy egy csillag körül keringenek.
Fotó: NASA/JPL-Caltech/GSSR.

A Kepler-452b – amely az 1400 fényévre található Hattyú csillagkép egyik csillaga körül kering – jelenleg tíz százalékkal több energiát kap anyacsillagától, mint amennyit a Föld kap a Naptól. Ha Kepler-452b ugyanakkora tömegű lenne, mint a Föld, akkor – ha volt egyáltalán rajta – a víz már elpárolgott volna róla. Azonban, mivel 60 százalékkal nagyobb a Földnél – és ötször nagyobb tömegű -, , valószínűleg további 500 millió évig még elvileg alkalmas körülmények lehetnek a földi értelemben vett élet számára. A Kepler-452b hatmilliárd évet töltött csillagának lakható zónájában, többet, mint amennyit a Föld a Nap hasonló zónájában – a mi esetünkben 4,5 milliárd évről van szó. Mindent összevetve a Kepler-452b az első Föld-méretű bolygó, amely egy, a mi Napunkhoz hasonló tömegű és felszíni hőmérsékletű csillag lakható zónájában fekszik.

A szenzációs exobolygó tömegéről és az összetételéről az amerikai csillagászok nem mondanak semmi biztosat – az sem biztos, hogy kőzetbolygóról van szó, bár igen valószínűnek tűnik -, de azt már tudják, hogy a 6 milliárd éves csillagát 385 nap alatt kerüli meg.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.