Még mindig szabad az út a cián előtt
2000. január 30-án az aranymosással foglalkozó nagybányai (Baia Mare) Aurul bányaipari vállalat zagytározójából mintegy 100 ezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, onnan pedig Szamosba, majd a Tiszába.
A román-ausztrál tulajdonú Aurul a környék fémbányáiban felhalmozott meddőhányókból nyerte ki az aranyat és ezüstöt ciános kioldással (ezt a technológiát a veszélyessége miatt a világ számos országában már betiltották). Mivel az eljárás vízigénye igen nagy, a mérgező mosóvizet ülepítés után újrahasznosítják. A hatalmas ülepítőmedencét egyszerű földgátak határolták.
A Zazar község közelében lévő ülepítő gátja 2000. január 30-án éjszaka mintegy 25 méteres szakaszon átszakadt. Mint utóbb kiderült, a vállalatnál nem létezett kárelhárítási terv, így nem történt kísérlet sem a szennyezés lokalizálására, sem a károk enyhítésére. A mérgező vegyület akadálytalanul jutott be a felszíni vizekbe.
A cián két hét alatt vonult végig a Tisza hazai szakaszán, felmérhetetlen károkat okozva. A szennyezés súlyosságára jellemző, hogy a minden élőlényre halálos cián koncentrációja a Szamos felső szakaszán a magyar szabvány szerint megengedett határérték 180-szorosa volt. Lejjebb, a Szamos-Tisza összefolyásánál 135-szörös, a kiskörei víztározónál - a duzzasztásnak és az áradásoknak köszönhetően - 34-szeres, Szeged alatt 15-szörös értéket mértek. Halpusztulást még Belgrád alatt is észleltek, és még a Duna bulgáriai szakaszán is határérték feletti volt a koncentráció.
A magyar vízügyi szervek mindent megtettek a szennyezés hatásainak mérséklésére. Így sikerült elérni, hogy a Tisza-tó felületének 93 százaléka épen maradt, a kiskörei erőmű alatti szakaszon már mintegy negyedével csökkent a cián koncentrációja, a holtágak és az árterek csak minimális mértékben szennyeződtek. Ennek ellenére a 2000 áprilisi becslés szerint az érintett folyókban 1241 tonna hal pusztult el.
A folyó a vártnál gyorsabban tért magához. Fürödni már a szennyezés levonulása után nem sokkal lehetett, 2002-re rendbe jött az alacsonyabb rendű élőlények (kagylók, szitakötők, kérészek, rákok) állománya, s 3-4 év alatt a vízi élővilág 95 százaléka ismét megjelent a Szamosban és a Tiszában. A halászati vállalkozások vesztesége azonban óriási lett, mert csökkent a halhozam, a tiszai halnak pedig rossz híre lett (nem teljesen alaptalanul, hiszen még ma is magas a lebegő hordalék és az üledék nehézfémtartalma).
Magyarország a ciánszennyezés miatt 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, amely az élővilágot ért károkat és ezek helyreállítási költségeit is tartalmazza. Románia az Aurult tette felelőssé a környezeti katasztrófáért, az ottani vizsgálat szerint a katasztrófát "előre nem látható körülmények" okozták.
A magyar állam 2001-ben kártérítési pert indított az Aurul ellen, mivel az nem válaszolt a peren kívüli megegyezés iránti ajánlatra. Az elhúzódó perben 2006-ban a Fővárosi Bíróság közbenső ítéletként kimondta, hogy a ciánkatasztrófáért az Aurul jogutódát, a részben ausztrál háterű Transgold céget terheli a felelősség.
A Transgold tovább folytatja aciános technológia használatát, bár saját állítása szerint jelentős fejlesztéseket végzett a baleseti kockázatok csökkentése érdekében. Verespatakon egy kanadai-román cég nyíltszíni fejtésből szintén ciánalapú technikával akar aranyat kitermelni.
Időközben számos jogi kezdeményezés indult a ciános kioldás betiltására. Egyebek mellett Romániában és Bulgáriában is előkészület alatt áll egy törvénytervezet, amely a térségben kategorikusan tiltaná a módszer használatát. A zöldek kampányt is indítottak, amit a cianmentes.org címen lehet nyomon követni.
