Marad a beteg Apple-főnök

Az 54 éves Steve Jobs most először nyilatkozott különös hormonzavaráról, válaszul az utódlásával kapcsolatos találgatásokra. A Bloomberg korábban a nekrológját, a CNN pedig állítólagos szívrohamát közölte.

"A halálommal kapcsolatos jelentések nagyban eltúlzottak" - idézte szeptemberben Mark Twaint Steve Jobs Apple-főnök, miután a Bloomberg hírügynökség (rövid ideig) már a nekrológját is közölte, kora és a halál oka megnevezése nélkül.De a vérnyomását ("110/70") a nyilvánossággal diavetítésen is megosztó, 54 éves elnök-vezérigazgató egészségének megromlásával, és esetleges utódlásával kapcsolatos találgatások a frappáns válasz után sem szűntek meg.

Mindenkinek feltűnt: a kaliforniai Apple-t egy családi ház garázsában 1976-ban megalapító, majd az időközben nagyra nőtt vállalathoz 1997-ben (a NeXT-nek az almás cég általi felvásárlása után) visszatért Jobs csontsoványra fogyott. Miközben a befektetők bizalma töretlen a cégvezérben, aki a PC-Macintosh csatát látványosan elveszített vállalatot az iPoddal és az iPhone-nal a szórakoztató elektronika egyik éllovasává tette, nem felejtik el: Jobsot öt évvel ezelőtt hasnyálmirigyrákkal diagnosztizálták.

Nem nyugtatta meg őket az sem, amikor az Apple pár hete bejelentette: az idei Macworld Conference & Expón, amelyen egyébként a cég utoljára vesz részt, Philip Schiller, a marketingért felelős alelnök képviseli majd a legmagasabb szinten. Az sem használt éppen, amikor októberben az iReport, a CNN hírszolgáltatásának része alaptalanul cikkezett Jobs szívrohamáról, órák leforgása alatt 4,8 milliárd dollárral csökkentve az Apple piaci kapitalizációját.

A befektetőkkel együtt a kedélyek is hétfőn nyugodtak meg némiképpen; Jobs most nyilatkozott először egészségi állapotáról. - 2008-ban egész évben súlyt veszítettem. Ennek oka rejtély volt számomra és orvosaimnak is - közölte. Most azonban egy hormonzavart azonosítottak, amely felemészti a szervezet fehérjekészletét. Jön tehát Tim Cook, a "másodpilóta", amint arra egyesek számítottak? Egyelőre aligha. - E táplálkozási probléma ellenszere viszonylag egyszerű. Én leszek az első, és felajánlom lemondásomat az igazgatótanácsnak, ha már nem tudom ellátni feladataimat - közölte Jobs, aki legkorábban a késő tavasszal szedhet fel újra kilókat orvosai véleménye szerint.

A hírre, miszerint marad a helyén, az Apple részvényei javultak a Nasdaq technológiai tőzsdén. - Steve valószínűleg az Apple legnagyobb értéke, egyben legnagyobb kockázata. A hír jórészt eloszlatja az aggodalmakat, hogy valami komolyabbról lenne szó - fogalmazott Mike Abramsky, az RBC Capital Markets iparági elemzője a Bloombergnek.

Jobs, aki tavaly, az új MacBook notebook-ok bemutatásán azzal is ködösített, hogy az új termékeket tőle szokatlanul nem egyedül, hanem vezetőtársai, köztük Cook társaságában konferálta fel, korábban azt is elmondta: ha mennie kell, utódját a jelenlegi menedzsmentből fogják kiválasztani.

Steve Jobs
Steve Jobs
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.