Már olvad, de még nem árad

A magyarországi folyókon megindult a jégolvadás, a Dunáról nagyobbrészt már el is olvadt a jégtakaró. A hóolvadás még csak az alacsonyabban fekvő területeken kezdődött meg, a folyók vízszintjét egyelőre nem befolyásolja.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása szerint az elmúlt napon főképp az északi vízgyűjtőkön (a Duna vízgyűjtő területén) hullott kisebb csapadék, amely nyugaton havas eső, eső, míg keleten hó volt. A nappali legmagasabb hőmérsékletek a Dunától nyugatra többnyire 5-10 C fok között alakultak, míg a Dunától keletre általában fagypont körüli maximumokat mértek.

Folyóink vízjárásában nem volt lényeges változás, ma is nagyrészt igen alacsony medertelítettség a jellemző – az itt-ott már megindult olvadás még nincs érezhető hatással a folyók vízszintjére.

A Duna magyarországi szakaszán a jégzajlás minimális (a vízfelszín 10-20 százalékát borítja jég), a folyó több helyen teljesen jégmentes. A Tiszát – kisebb megszakításokkal, helyenként torlódva – állójég borítja, melynek vastagsága általában 10-25 cm között van. A torlódásokban a becsült jégvastagság 40-60 cm, de helyenként eléri a 1,5 métert is.

A mellékfolyók jéghelyzetében az elmúlt napokban nem volt lényeges változás, felszínüket továbbra is jelentős, 15-30 cm vastagságú jég fedi, de néhány helyen már megkezdődött a jég természetes vékonyodása, szakaszos eltűnése.

A vízügy védekezési tevékenységében továbbra is elsősorban a jégzajlás és a jégdugók kezelése jelenti a kihívást. A Vízügyi Szolgálatnak a jeges árvíz elleni védekezéssel összefüggésben a jégtörő hajókat minden évben a december 15. – március 1. közötti időszakban a folyókon, az előre kijelölt állomáshelyeiken kell készenlétben tartani. A hajókon szolgálatot teljesítő legénység a jégtörőhajók, úszójárművek és a kikötők jégtelenítéséről folyamatosan gondoskodik. A motorok járatásával és a kormányművek átmozgatásával 24 órán keresztül melegen tartják a jégtörő hajókat.

A hétvégén a Széchenyi és a Jégtörő VII. hajópár megérkezett a bajai kikötőbe, és a kedvezőre fordult dunai jéghelyzet miatt az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) utasítására a szerb-horvát folyószakaszon tartózkodó másik hajópár, a Jégtörő XI. és a Jégtörő VI. is visszatér magyarországi állomáshelyére. A hajók továbbra is készenlétben várják a jeges időszak megszűnését.

A várható enyhülés leginkább a Kárpát-medence nyugati felén lesz érezhető, ahol a jövő hét második felében 10 C fok feletti maximumokra és fagymentes éjszakákra is lehet számítani. Eközben a keleti országrészben a vastag hóval fedett területek fölött ködképződés és mérsékelt felmelegedés, napközben is fagypont körüli hőmérséklet lesz a jellemző. Ennek az enyhébb időjárásnak a Tisza vízjárására gyakorolt hatása egyelőre minimális lesz, de kisebb vízszintemelkedések kialakulhatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.