Már lehet látni a majdani Mars-űrhajót

Miközben két orosz és egy amerikai űrhajós majd hat hónapos tartózkodás után ma épségben visszatért a Nemzetközi Űrállomásról, a NASA kivontatta a Kennedy űrrepülőtéren lévő hangárból új, hossztávú űrexpedíciókra alkalmas űrhajóját, az Oriont, melyet decemberben tervez első ízben felbocsátani. A kínaiak pedig bejelentették, két év múlva startol második űrlaboratóriumuk.
Csütörtökön 169 napos Föld-körüli repülés után épségben landolt Észak-Kazahsztánban az két orosz és egy amerikai űrhajós, akik a Nemzetközi Űrállomást az orosz Szojúz TMA-05M jelű űrhajóval hagyták el. Steven Swanson, Alexander Szkvorcsov és Oleg Artyemijev 2700-szor kerülték meg a Földet, miközben főként az űrbeli körülmények emberi szervezetre gyakorolt hatását vizsgálták különböző kísérletekben.
Az Orion
NASA / Fotó

Az orosz Roszkozmosz bejelentette, hogy szeptember 25-én új, háromfős legénység indul útnak az űrállomásra, köztük az eddigi negyedik és majdnem húsz év után az első űrbe küldött orosz hölgy, Jelena Szerova.

Eközben ugyancsak ma kivontatták hangárjából a floridai Kennedy űrrepülőtéren a NASA hosszútávú űrexpedíciókhoz tervezett legújabb űrhajóját, az Oriont. Az új űrhajót a tervek szerint decemberben szeretnék először fellőni egyelőre emberek nélkül egy Delta4-es hordozórakétával a Cap Canaveral-i légitámaszpontról.

A NASA három éve fejlesztett űrjárműve a távolabbi tervek szerint a Marsra segítheti majd az elképzelések szerinti négyfős legénységet, ám egyelőre csupán 5800 kilométeres magasságba fogják felküldeni, igaz ez is 14-szer messzebb van a Nemzetközi Űrállomásnál.

A légkörbe való óránként 32 ezer kilométeres sebességű visszatérésnél tesztelni fogják hővédő pajzsát is, mely a tervek szerint kellő védelmet ad a legénység számára. A NASA egyelőre úgy számol, hogy az Oriont csak 2021-ben bocsátják fel legénységgel együtt. A tervek szerint egy kisbolygót látogatnának meg, amelyet előzőleg Hold-körüli pályára térítenének.

Ugyancsak ma jelentették be a kínaiak, hogy a tervek szerint 2016-ban kezdi működését Kína második űrlaboratóriuma, 2022 körül pedig a kínai űrállomás. A kelet-ázsiai ország űrhivatalának helyettes vezetője, Jang Li-vej, aki 2003-ban Kína első űrhajósa volt, azt is elmondta, hogy a Tienkung-2 űrlaboratóriumot két év múlva a Sencsou-11 űrhajóval és a Tiencsou-1 rakodóűrhajóval együtt bocsátják az űrbe. Az űrhajók és a laboratórium fejlesztése végső stádiumában van, a misszióban részt vevő űrhajósok is nemsokára megkezdik a felkészülést.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.