Már a Dunán is hajózhat a Street View-val

Elkészült hat Duna menti ország három fővárosát - Budapestet, Pozsonyt és Belgrádot -, több más települését és a Duna-parti természetet, így például a Dunakanyart is hajóról bemutató Street View. Ez a világ első hat országon átívelő folyami Street View fotózása. A Google keresési trendeket bemutató oldala szerint az elmúlt egy évben a Duna volt a legkeresettebb folyó a turisták által kedvelt helyek körében.
A különleges helyek fotózásánál használt, általában hátizsákra szerelt, 15 objektívből épített speciális kamerát ez alkalommal egy turistákat szállító hajó tetőteraszára erősítették. Amíg a hajó néhány nap alatt megtette a Pozsony-Cernavoda távot, Street View fotók készültek a környező tájról.

A Street View-ban néhány kattintással körbe lehet fordulni, fel- és lenézni, így az internetezők úgy érezhetik, mintha maguk is a hajóról nézelődnének. A fotók érdekessége, hogy ahol a fényviszonyok lehetővé tették, éjszakai felvételek is készültek, így mindenki megcsodálhatja a Dunáról a kivilágított budapesti épületeket és hidakat.

Budapest, a Parlamenttel
Google Streetview

(Ahol nappali és éjszakai felvételek is születtek, ott a Google Térképen a Street View-t jelölő kék vonalból kettő található, az egyikre lépve a nappali, a másikra lépve az éjjeli felvételek láthatóak.)

Esti kivilágításban a Lánchíd
Google Streetview

Mielőtt azonban a virtuális utazó Budapestre érne, a vízről ismerheti meg a Dunakanyar természeti szépségeit. Aztán ahogy Belgrád felé veszi az irányt, Mohács környékén még egy dunai naplementében is gyönyörködhet. Belgrádból Szerbián áthaladva Romániában folytathatja az utazását, a Duna-delta közelében fekvő Cernavoda városáig.

A Dunakanyar Dömösnél
Google Streetview

Az idegenforgalomban, vendéglátásban dolgozók, kulturális intézmények, vállalkozások tapasztalata szerint a Street View fontos eszköz a vendégek, turisták érdeklődésének felkeltésében is - a Duna menti országok városait szakértői becslések alapján hajóról évente több mint 400 ezren nézik meg. Az idegenforgalomban érdekeltek a Street View panorámaképét egyszerűen és ingyenesen saját honlapjukba építhetik. Ezt mostantól a Dunáról készült Street View fotókkal is megtehetik.

Galambóc vára, Szerbia
Google Streetview

Az idén 10 éves Google Térképet a világon havonta több mint 1 milliárdan használják. Itt keresnek úti célt, látnivalót, útvonalat vagy üzleteket az emberek, de az iskolai földrajz- és történelemórák kedvelt eszköze is, hogy új tájakat, történelmi helyszíneket ismertessenek meg a diákokkal.

Decebal dák király domborműve, Románia
Google Streetview

Bár ez volt az első hat országon átívelő folyami Street View fotózás, korábban készültek már képek más folyókról is: hajózhatnak az internetezők Európában a Temzén, Amerikában az Amazonason, és a Colorado-folyó egyes részein is. A Street View (avagy Google Utcakép) számítógépen, okostelefonon és tableten is működik.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.