Magyar kutató is esélyes a fizikai Nobel-díjra!

Krausz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a németországi Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója komoly eséllyel indul az idei fizikai Nobel-díjért – állítja a Thomson Reuters, amely minden évben megpróbálja előrejelezni a Nobel-díjasokat.
A Thomson Reuters 2015-ös elemzése alapján a fizikában három tudományterület négy kutatója került a rangsor élére. Krausz Ferenc magyar fizikus a kanadai Paul B. Corkummal együtt az attoszekundumos fizikával kapcsolatban szerepel a listán. A hírügynökség szerint idén az attoszekundumos, vagyis a másodperc milliárdszor milliárdod része alatti történéseket vizsgáló fizika a leginkább „Nobel-érett" tudományterületek egyike. Ennek művelője Krausz Ferenc.

Krausz Ferenc kutatócsoportja elsőként állított elő és mért meg attoszekundumos fényimpulzust, és használta fel azt az elektronok atomon belüli mozgásának feltérképezésére, megalapozva az attofizika tudományát. Munkájának része bizonyos mértékig az ELI-ALPS projekt is (amelynek koncepciója hosszú évekkel ezelőtt jelentős részben tőle indult), azaz a szegedi szuperlézer.

„Az ELI-ALPS-szal kapcsolatos hivatalos, közvetlen felelősséggel járó szerepvállalástól való visszalépéstől függetlenül csoportommal minden lehetséges segítséget, amire megkérnek, meg szeretnénk adni, ami a kutatóközpont megvalósítását előremozdíthatja. Jelenleg is éppen dolgozunk egy projekten az ELI-HU Kft. megbízásából. Amint elkészül a nagyberuházás, örömmel jövünk és segítünk magyar kollégáinknak az infrastruktúra beindításában és világszínvonalú kísérletek elvégzésében" – hangsúlyozta lapunknak két éve adott nyilatkozatában a magyar kutató.

A Thomson Reuters eddigi előrejelzései meglehetősen pontosak: az utóbbi tizenhárom évben kiosztott 52 tudományos Nobel-díjból 21-et eltalált.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.