Sajátgép: a Microsoft az iPad ellen indul

Mágnessel tapadó billentyűzettel érkezik a Microsoft saját táblagépe, a Surface. A következő generációs Windows lesz az Android és az iOS kihívója?

Nagy üzlet a táblapiac, s a Microsoft, ha némileg elkésve is, de versenybe száll. Méghozzá ezúttal hardvergyártóként, és nem pusztán platformfejlesztőként.

Surface – így hívják a redmondiak saját táblagépét, amelyen már Windows 8 fut majd, s amelyet tegnap mutatott be a Microsoft. Két géppel rukkoltak elő egészen pontosan, mindkettő magnéziumborítású, 10,6 col képernyőméretével inkább az iPad méretére hasonlít.

A Surface egyik változatán Windows RT fut – ez a szakértők szerint arra utal, hogy Nvidia ARM processzorok lesznek a gépben, és elérhető lesz rajta egy Office-verzió is. Ez a készülék 9,3 milliméter vastag, 676 gramm, és USB, memóriakártya, valamint microHD port található rajta. Két HD kamerája lesz, hogy fényképezés és filmezés mellett videobeszélgetésre is használni lehessen, a háttértár pedig nyilván flash, 32 és 64 gigabájtos változatban.

A Surface Pro már Windows 8-as készülék, és az Intel Ivy Bridge Core i sorozattal érkeznek, legnépszerűbb a core i5 változat lehet. Ez a típus 64 és 128 gigás memóriával lesz elérhető.

A gépeken egy speciális, mágnessel rögzíthető borítót találni, amelyet Touch Covernek neveztek el, ez maga a billentyűzet is. De van egy vastagabb változata is touchpaddel. A beépített gyorsulásmérőnek köszöhetően a borító azonosítani képes, hogy mikor hajtják vissza a készülékre, ekkor kikapcsolja az áramellátását, így képes spórolni az akkumulátor kapacitásával. A borító öt egyedi színben érkezik majd.

A Microsoft Windows 8 operációs rendszer lényege, hogy azonos platformmal és felhőalapú szolgáltatásokkal integrálja egy platformra a mobilt, a tabletet, a PC-t és az otthoni szórakoztató eszközöket. Ennek terjesztése érdekében persze más gyártókkal is együttműködik, olyannyira, hogy a keleti gyártók, mint az Acer, az Asus és a Toshiba már lényegében beelőzték Redmondot a táblagépekkel.

 

A Surface bemutatóján az új termékért felelő Microsoft-menedzserek mutatják a választékot
President of the Windows and Windows Live Division Steven Sinofsky (L), Corporate Vice President of Windows Planning, Hardware & PC Ecosystem Michael Angiulo and GM of Microsoft Surface Panos Panay (R) hold the new Surface as it is unveiled in Los Angeles, California, June 18, 2012. Microsoft Corp unveiled a tablet called Surface on Monday, in a move to rival Apple Inc's massively successful iPad. REUTERS/David McNew (UNITED STATES - Tags: SCIENCE TECHNOLOGY BUSINESS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.