Ma jön az androidos Prezi

A Prezi androidos alkalmazása keddtől ingyenesen letölthető, ezzel immár az androidos felhasználók is megoszthatják, gyakorolhatják vagy épp előadhatják prezentációjukat mobiljukról a világ minden részén - közölte a Prezi az MTI-vel kedden.
Somlai-Fischer Ádám, a Prezi társalapítója és művészeti vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a most megjelent fejlesztés a világ több mint egymilliárd Android-felhasználójának teszi lehetővé, hogy bármikor hozzáférjen prezentációjához. Emlékeztetett arra, hogy iPhone-ra 2012 novembere óta elérhető a Prezi alkalmazás.

A fejlesztést az motiválta, hogy a felhasználók egyre többet és egyre gyakrabban dolgoznak irodán kívül, és régóta igényelték az androidos alkalmazást, hogy bármikor gyakorolhassák prezentációjukat - mondta Somlai-Fischer Ádám. Megjegyezte: az alkalmazás béta verzióját Ausztráliában tesztelték néhány hónappal ezelőtt, és már ezen időszak alatt a vártnál sokkal többen töltötték le.

A Prezi egy másik fejlesztéssel is megjelent már 2015-ben: február 10-e óta érhető el a Nutshell. Ez az alkalmazás három fényképből képes rövid videoklipet képezni, amelyre rá lehet tenni szöveget és animációt, és így összeáll egy moziszerű kis történet. A videót e-mailben, sms-ben is meg lehet osztani, feltölteni az Instagramra, a Facebookra vagy a Twitterre.

A Nutshell egyelőre iPhone-re vagy iPad-re tölthető le (ingyenesen), de a középtávú tervek között szerepel, hogy Androidra is kifejlesztik - jelezte Somlai-Fischer Ádám.

Kiemelte: a Prezi általános termék, ötletek összeírására, megjelenítésére szolgál, a Nutshell megalkotásával innen szerettek volna továbblépni.

A Prezi prezentációs szoftvert 2014 végén világszerte több mint 50 millióan használták, a felhasználók száma a cég közlése szerint havi szinten mintegy 1,1 millióval nő. A Prezit 2009-ben alapította Árvai Péter, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám. A Prezit a világ 190 országában használják, a magyar mellett angolul, németül, franciául, spanyolul, portugálul, japánul és koreaiul is elérhető.

A Prezibe tavaly novemberben 57 millió dollárral szállt be két amerikai befektető, Spectrum Equity-től, valamint a cég korábbi befektetőjétől, az Accel Partners. Utóbbi - a Sunstone Capitallal közösen - 2011-ben már 14,5 millió dollárt fektetett a Prezibe.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.