Nehéz helyzetben a magánűrhajózás

Egy időre elszálltak a reményei azoknak az űrturistáknak, akik már befizették a 200 ezer dolláros utat. A SpaceShipTwo pénteki lezuhanása azonban nemcsak az ambiciózus űrugrás programot rázta meg. Az Antares hordozórakéta pár nappal korábbi felrobbanása kapcsán a magánűrhajózás általában is nehéz helyzetbe került.

A Mojave-sivatag feletti kísérleti repülés során, közvetlenül az űrrepülőgépet szállító különleges repülőgépről, a WhiteKnightTwo (Fehér Lovag 2) hasáról való leválást követően, a hajtóművek beindításakor pörögni kezdett, majd a levegőben darabokra hullott a SpaceShipTwo.

A roncsok a Mojave-sivatagban
A roncsok a Mojave-sivatagban
Lucy Nicholson / Reuters

A két pilóta közül Michael Alsbury meghalt, a gép kapitánya, Peter Siebold súlyosan megsérült. A roncsok nyolc mérföldes körzetben szóródtak szét. A baleset körülményeit máris vizsgálják, ám az okok kiderítése akár egy évbe is telhet. Egyelőre annyit tudni, hogy a gyorsítórakéta elsőre nem indult be, ami önmagában is súlyos rendellenességnek számít. Feltételezik, hogy a pilóták ismételten megpróbálták beindítani a hajtóművet.

Erről Siebold tud majd felvilágosítást adni, aki magánál van, de az orvosok egyelőre csak családjának engedélyezték a látogatást. A próbarepülést nyolc fedélzeti kamera vette, a műszaki adatokat pedig számos eszköz rögzítette, így bőven lesz mit elemezni. A tragédia előzményei az amerikai X-Prize Alapítvány kilencvenes évek közepén kiírt versenyéig nyúlnak vissza, amely első ízben tűzte ki célul magánűrhajók kifejlesztését. Ekkor hirdették meg a tízmillió dolláros Ansari-X díjat, mely egy olyan űreszköz építését célozta meg, amely két hét alatt kétszer az űr határát jelentő száz kilométeres magasságba emelkedik három utassal, vagy annak megfelelő teherrel a fedélzetén.

Ez 2004-ben sikerült, amikor a Scaled Composites cég készítette Space ShipOne nevű űrhajó végrehajtotta a kitűzött feladatot. Ezután jött létre a Scaled Composites tulajdonosa, Burt Rutan, a Microsoft-társalapító Paul Allen és a Virgin cégcsoport elnöke, Richard Branson együttműködésével az a vállalkozás, amely az üzleti célú, embereket szállítani képes Space ShipTwo kifejlesztésével már űrturistákat kívánt az űr alsó határára juttatni, ahol rövid időre átélhetik a súlytalanság élményét.

A több mint 800 jelentkező között sok híresség (Tony Blair, Stephen Hawking és Michael Schumacher) is befizette a díjat, ám a műszaki okok miatt már eddig is többször tolódó lehetőség ezúttal igazán súlyos halasztást szenved. A mostani volt a gép 35. próbarepülése, egyben a negyedik, amelyet a hajtómű beindításával végeztek el (korábban a hat utas és két pilóta szállítására alkalmas jármű csak siklórepülésben szállt le), ám az első azóta, hogy a Virgin Galactic és a Scaled Composites átállt a korábbi gumialapú hajtóanyag-keverékről a nagyobb teljesítményűnek remélt műanyagalapúra.

A legutóbb év végére ígért első turistajárat indulása most a bizonytalan jövőbe tevődött át: a Virgin Galactic öt gépre tervezett flottájának második darabja még csak 60 százalékban készült el. Ehhez jön még az Orbital Sciences nevű cég Antares rakétájának múlt keddi pusztulása, amely Cygnus teherűrhajójával utánpótlást, kísérleti berendezéseket és egy műholdat vitt volna a Nemzetközi Űrállomásra.

A magáncég harmadik űrbeli küldetésének kudarca miatt a NASA egy ideig továbbra is az oroszokra lesz utalva. Rajtuk kívül előnyös helyzetbe került a Tesla autókról ismert Elon Musk cége, a SpaceX is, amely Dragon űrhajójával eddig sikerrel teljesítette a NASA számára hasonló vállalásait. Az űr, mint újra és újra kiderül, nehéz küzdőtér, meghódítása nemcsak drága, de kockázatos is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.