Az állam évente 80 milliárd forintot fordít lakossági gázár-támogatásra, az energiahatékonysági és megújulós támogatásokra viszont (a lakossági körben) ennek csak a töredékét költi (2008-ban összesen 4 milliárd forintot). Ámon Ada, az Energia Klub (EK) vezetője szerint a fenti számpár azt bizonyítja, hogy a hazai döntéshozók végletesen rövidlátóak, ha energiáról van szó – amennyiben ugyanis hosszú távra terveznének, az arány fordított lenne.

Az állam rövidlátása nem csak a lakossági energiaszektorban érvényesül. Az EK szerint ezt jelzi az is, hogy a kormány hatástanulmányok és számítások híján is fenntartások nélkül támogatja a paksi atomerőmű bővítését. Perger András, a szervezet szakértője szerint néhány nagyon egyszerű kalkulációval ki lehetne mutatni, hogy ez meglehetősen kockázatos vállalkozás lenne. A bővítés az eddig nyilvánosságra került adatok szerint mintegy 2000 milliárd forintba kerülne, ebben azonban még nincs benne az a rengeteg járulékos berruházás, ami ahhoz kellene, hogy a rendszer fogadni tudja a paksi többlet-áramot (puffer-erőmű, hálózat stb.) Az eladósodott államnak erre nyilvánvalóan nincs pénze, és jelenleg a befektetők sem tolonganak a hosszú távú (20 éven túli) megtérüléssel kecsegtető projekteknél. Ráadásul az „új” paksi áram kifejezetten drága lenne (a prognosztizált, a megtérüléshez szükséges termelői ár 24-30 ft/kWh, szemben a jelenlegi 8,4 ft/kWh-val. Paks most azért tud viszonylag olcsón termelni, mert az erőművet régen, más gazdasági feltételek között építették, és a beruházás már megtérült).  Ezen az áron az erőmű nem tudná a megtermelt áramot eladni, az európai árampiacról ugyanis lényegesen olcsóbb lenne az import.

Perger szerint a paksi bővítés abból a szempontból is kockázatot jelent, hogy a fűtőanyag (uránium) ugyanúgy fogyóban van, mint a fosszilis energiahordozók. A világ jelenlegi erőművi és uránbányászati kapacitását figyelembe véve az ismert, gazdaságosan kitermelhető készletek nagyjából 70 évre elegendőek. A termelés és a kereslet trendjei alapján 2015-től hiány és jelentős áremelkedés valószínűsíthető – ezután csak azok az országok érezhetik biztonságban magukat, amelyek hosszú távú fűtőanyag-szállítási szerződésekkel rendelkeznek (Magyarországnak 2012-ig vannak ilyen kontraktusai).

Európa és a fejlett világ energiarendszere egyértelműen a kicsi, a helyben meglévő forrásokra támaszkodó erőművek felé halad, Magyarország viszont kilóg a trendből. De nem csak ebben: a környező régióban hazánk számít a legkevésbé vonzó beruházási célpontnak a megújulóenergia-szektorban. Pedig az ágazat jelentőségét nem kellene lebecsülni: 2010-ben Európában várhatóan egymillió embernek ad majd munkát. Idehaza – Varga Katalin, az EK munkatársa szerint – a megújuló energiaforrásokkal termelt áram „kiemelt” átvételi ára alacsony, a garantált átvételi időszak pedig rövid. A befektetők életét nem csak a gyakran változó szabályok és a túlságosan bonyolult engedélyezési eljárások nehezítik, hanem az olyan értelmetlen elvárások is, mint a szélerőművek menetrend-adási kötelezettsége (napokra előre meg kell mondaniuk, hogy mennyi áramot fognak termelni, és ha ettől eltérnek, akkor ugrik a kedvezmény). Pedig a megújuló energia szeámtalan előnnyel rendelkezik: tiszta, biztonságos, nem merülnek ki a készletek, és a technológia fejlődésével folyamatosan csökken az ára – szemben a hagyományos energiahordozókkal.

A hazai állapotok azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy a megújulós beruházások elkerülik az országot, és hosszú időre beragadunk a drága, környezetszennyező energiatermelés, illetve a kevéssé hatékony, pazarló energiafelhasználás mocsarába – állítják a környezetvédők.