Patkánylét krízisben

Olvasom, hogy Angliában a patkányok a gazdasági krízis nyertesei. Szinte dőzsölnek manapság, hiszen félkész házakból és bezsaluzott boltokból egyre többet találnak, miközben mind ritkábban szedik össze a szemetet, és jóval kevesebb jut rágcsálóirtásra is. A szigetország 50 milliósra becsült patkányállománya ellen mindenesetre tavaly már 750 ezer alkalommal kellett fertőtlenítő akciót bevetniük az ottani önkormányzatoknak, szemben az egy évvel korábbi 650 ezerrel.

Lefogadom, hogy a válság mifelénk sem a tisztább, rendezettebb környezet előmozdítója. A főváros kertészeti cége - mint a parkok takarításáért felelős hatóság - máris jelezte, hogy az idén nem lesz elegendő pénze a hétvégi szemét eltakarítására és a zöld pihenőfelületek folyamatos tisztán tartására.

Ezt az Erzsébet téri Gödör környékén magam is tapasztalom, reggelente ugyanis szinte szeméttelepi környezet fogadja az arra járót.

Másfelől viszont a megszorítások egyre több háztartást kényszerítenek takarékoskodásra az energiával, s mind több helyütt választanak megújuló forrásokat. Sok esetben leálltak a kevéssé környezetbarát megaprojektek is. Egyáltalán, a krízis átgondoltabb fogyasztásra késztet, ami szintén időleges fellélegzés a nyomás alá vett környezetnek.

Persze előbb-utóbb megfordul a trend, s újra könnyedebben nyílnak majd a pénztárcák. Jó lenne azonban hinni, hogy a lecke tartósnak bizonyul, a pazarlás nem tér vissza, másra meg - mint például környezetünk tisztaságára - annyit költünk majd, amennyire szükség lesz. E tekintetben figyelmeztető, hogy a Parlamenttől nem messze este már az utcán is láttak patkányt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.