Útnak indulnak a zöldgerillák

Idén is elindulnak az illegális zöldítők, hogy fákat, bokrokat, virágokat ültessenek a városok kopár betontengerében. A gerillakertészeket egyre kevésbé üldözik, ez hiányzik is nekik egy kicsit, de annak örülnek, hogy mind többen csatlakoznak hozzájuk.

Mucsi Márton ültető számára az a fontos, hogy illegálisan, de mégis követésre érdemes dolgot tesz egy kiváló csapatban. Barátaival, ismerőseivel bejelentés nélkül zöldítenek, fát ültetnek például a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky úton. Az adrenalin megemelkedik ásás közben, de ez mégsem vethető össze azzal az adrenalinplusszal, amit szintén illegálisan végeznek egyesek - például egy buszmegálló szétverésekor, frissen felújított ház lefestékszórózásakor.

A zöldítésre idén újabb alkalom nyílik, hiszen egy növény elültetésével bárki csatlakozhat a Hegyalja ZéróCO2-mozgalomhoz, hogy némi szén-dioxid-semleges vagánysággal Hegyalja-jegyet nyerjen. Az elkötelezett gerillakertészekre vonatkozó szabályok egyszerűek: elég egy kellően elhanyagolt, zöld után áhítozó helyet választani, és dokumentálni az ültetés előtti és az ültetés utáni állapotot. A gerillakertészkedésről készült fotókat és videókat a http://zeroco2.hegyaljafesztival.hu oldalra kell küldeni. A jelentkezők - magányosan vagy csapatban - a feltöltéssel igazolják, hogy tettek valamit az üvegházhatást okozó szén-dioxid semlegesítéséért.

Bukovinszky Béla szervező szerint sokat változott mozgalmuk. Egyre több önkormányzat támogatásra érdemes partnert lát bennük, nem pedig elüldözendő zöldgerillát. Ezzel persze csökken az akció gerillajellege, viszont hatékonyabban dolgoznak. A zöldítők alapvetően fiatalok, de arra is volt példa, hogy tanáraik vezetésével kisiskolás osztályok ragadtak palántát, öntözőkannát, és vállalták fel környezetük szépítését. Annyiban is változott a helyzet, hogy eleinte nem volt fontos a növények további sorsa. Ma már a kiültetők az utógondozást is vállalják.

A július közepére szervezett Hegyalja Fesztivál nem szervez forgalomlassító demonstrációt Tokajban, de mérik a kamionok zaját. A fesztivál területén is lépten-nyomon előbukkannak majd a tenni akarás jelei: a biológiailag lebomló műanyag evőeszközöktől kezdve az E-számmal jelölt adalékok kóstolójáig. Minden ponton, ahol vizet vagy energiát lehet vételezni, takarékosságról is szó lesz, és a "Fogyassz mindhalálig" kiállításon a fogyasztás is fókuszba kerül.

Ez az akció nem egyedülálló. Az elmúlt két évben lezajlott Zöld Vadművelet résztvevői egyetlen éjszaka alatt virágba borították a Margit hidat. Tavaly 20 településen öszszesen 270 négyzetméternyi, titokban beültetett zöldfelület volt a hegyaljás gerillakertészkedés eredménye. Ötvenhét csapat 270 illegális kertésze mintegy 1300 palántát, cserjét és virágot ültetett, és ezzel minden egyes gerillakertész átlagosan egy négyzetméternyi területen hagyott nyomot.

Fejenként átlagosan egy négyzetméteren zöldítenek
Fejenként átlagosan egy négyzetméteren zöldítenek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.