Technofile

Pisztolyazonosító

Biometrikus azonosítókkal látnák el a lőfegyvereket Németországban. Wolfgang Schäuble német belügyminiszter után újabb politikusok is támogatják az ötletet. A lőfegyverek biometrikus azonosítókkal való ellátása hasznos javaslatnak tűnik, mivel így lehetővé válna, hogy - az ujjlenyomata megadása után - kizárólag a tulajdonosa használhasson egy fegyvert - jelentette ki Brigitte Zypries igazságügyiminiszter.

Holografikus lemez

500 GB kapacitású optikai lemezt fejlesztett ki a GE, amely holografikus technológiát használ, de elve hasonló a mostani lemezekéhez, így nem lenne szükség hozzá új hardverre. A világcég kutatói hat év után áttörést értek el a holografikus lemezek fejlesztésében, de a kereskedelmi bevezetést illetően nem találgatnak, elvégre a Blu-ray is igen lassan terjed.

Milliós laptopok

Ötvenezer dollár (tízmillió forint) kárt jelent egy eltűnt céges laptop - az amerikai Ponemon Intézet kutatói szerint. A szakemberek számításai alapján a pótlandó hardver ára is jelentős öszszeget tesz ki, de a rajta tárolt bizalmas vagy titkos információk miatt a kár ennek akár a százszorosa, bizonyos pozíciókban pedig még magasabb is lehet.

Lebutított iPhone érkezik?

Több eltérő forrás szerint is az Apple tervezi az iPhone egyszerűbb változatának, valamint egy új MacBook Mini készüléknek a piacra dobását - utóbbi érintőképernyővel szerelt modell lenne. Elsőként egy könnyebb és lebutított iPhone érkezése valószínű. A vállalat szokása szerint hallgat, ám az biztos, hogy tárgyaltak értékesítési partnerekkel.

Segélyvonal neteseknek

Általánosan igénybe vehető segélyvonalat indított az Enternet internetszolgáltató. A vonal végén a számítógépekkel, számítástechnikai és távközlési eszközökkel, valamint az internet beállításával, biztonságos használatával kapcsolatos kérdésekben tudnak segítséget nyújtani az átlagnál jóval felkészültebb szakemberek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.