Öngyógyító beton

Az amerikai Michigan Egyetem kutatói új típusú betont szabadalmaztattak, amely nemcsak sokkal nagyobb erőhatásokat képes elviselni, hanem sérülései is maguktól begyógyulnak.

A polivinilalkohol műanyag szálakat tartalmazó beton terhelése közben egyetlen nagy repedés helyett - amely mentén az anyag könnyen eltörhetne - sok mikroszkopikus repedés jelenik meg. Az új anyag a megszokott betonnal ellentétben nem törékeny, hanem szinte a fémekhez hasonló hajlékonyság jellemzi. Ennek eredményeként egy ilyen anyagból készült tömb akár háromszázaléknyi hossznyúlást is képes elviselni komolyabb károsodás nélkül. A hagyományos beton már századekkora deformáció esetén is megadja magát terhelés alatt. Ennél is jelentősebb azonban az anyag regenerációs képessége. A tizenöt éve tartó fejlesztés során sikerült ugyanis elérni, hogy a hajszálrepedések vastagsága egy tizedmilliméternél is kisebb legyen. Ezek mentén a piciny rések mentén a betonban jelen lévő maradék száraz cement reakcióba tud lépni a levegő szén-dioxidjával és a beszivárgó vízzel, az így keletkező kalcium-karbonát pedig - ami a tengeri kagylók szilárd héját is alkotja - teljesen begyógyítja a sérülést.

A laboratóriumban is meglepetést okozott, hogy az ily módon helyreállított minta gyakorlatilag hiánytalanul visszanyerte eredeti terhelhetőségét. A teljes gyógyuláshoz csupán öt locsolási-szárítási cikluson kellett átesnie.

A manapság használt betont általában acélrudakkal erősítik meg, ezek azonban nem akadályozzák meg, hogy széles repedések jöjjenek létre. A túl széles repedések nem tudnak összenőni, így az esővíz és az utak jégmentesítésére használt só képes beszivárogni, ami az acél korróziójához és végső soron az egész szerkezet meggyengüléséhez vezet. Az újfajta szálerősített beton alkalmazása nemcsak biztonságosabb épületek és hidak építését teszi lehetővé, de az öngyógyítási folyamat révén azok élettartama is nagyobb lehet, a karbantartási költségek pedig kisebbek. Ez pedig szintén fontos szempont. Az Egyesült Államokban nemrég fejeződött be az ország közlekedési infrastruktúrájának felmérése, amely lesújtó állapotokra derített fényt. Az Obama-kormányzat ezért több tízmilliárd dollárt különített el út- és hídfelújításra. Az öngyógyító betonhoz hasonló modern, tartós anyagok alkalmazása lehetővé teheti, hogy a jövőben egyre ritkábban legyen szükség ilyen korszerűsítési munkákra, ami jó hírt jelent mind gazdasági, mind környezetvédelmi szempontból.

Teher alatt hajlik az újfajta beton
Teher alatt hajlik az újfajta beton
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.