Két darab, egyenként 1700 méter hosszú lejtős akna vazet le a föld alá Bátaapáti közvetlen szomszédságában. A metróalagútnyi vágatok (az Eszter- és a Mária-) bejáratától alig néhány száz méternyire áll a legközelebbi lakóház: a kertben kutya, az udvaron tyúkok, az idillt csak néha zavarja meg egy-egy gránittörmelékkel megrakott kamion.

A Mórágyi-rög gránittömbjéhez tartozó, 200 méterrel a felszín alatt lévő sziklasírban sem földrengés, sem árvíz, sem egy kiadós szőnyegbombázás nem tudna kárt tenni. Ráadásul mindegyikre kicsi az esély: folyó nincs a közelben, földmozgás évezredek óta nem volt, és a létesítmény odaföntről nem látszik - az egyforma tolnai dombokat nem sok értelme lenne bombázni.

A barlang majdani tartalmát, azaz a kis és közepes aktivitású paksi nukleáris hulladékot az erőmű területén nejlonzsákokba gyűjtik, a zsákok tartalma préselés után hordókba kerül. Építési és szerelési törmelék, a reaktortérben használt védőruha, szűrőbetét, használt laboratóriumi eszköz - "csupán" az különbözteti meg a kommunális hulladéktól, hogy valamilyen mértékben radioaktív. Emiatt nem a kukában, hanem a speciális, 1,2 milliméter falvastagságú, 200 literes hordókban végzi. A hordókat (egyszerre 16 darabot) egyedi felépítményű kamionon (gyakorlatilag egy különlegesen erős, ütés- és tűzbiztos acélkonténerben) szállítják Bátaapátiba. Itt, egyelőre a felszínen, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. (RHK) telepének technológiai épületében, folyik a kezelés és a tárolás. Ormai Péter, az RHK főmérnöke szerint eddig 800 hordó érkezett a telep területére, a jövő év végéig ez a szám 3 ezerre nő (ami nagyrészt a felhalmozott paksi készlet - az erőműben évente mintegy 200 köbméter kis és közepes aktivitású hulladék keletkezik). Amikor sor kerül az eltemetésre, a hordókat betonkoporsóba csomagolják, körbeöntik folyékony betonnal, és az egyes sírkamrákat is bebetonozzák.

A bátaapáti tározót 40 ezer köbméternyi hulladék befogadására tervezték, ami azt jelenti, hogy a paksi erőmű teljes élettartama alatt keletkező üzemviteli, illetve a leszerelésnél képződő bontási hulladékot is el tudja nyelni - sőt a föld alatt a hely még bővíthető. Az eltemetett hordók számára örök nyugalmat nyilván senki nem garantálhat, de a légmentesen lezárt gránitsír nagy biztonságot ígér. A kőzetben a "talajvíz" évente 8-9 centimétert tesz meg (és kizárólag lefelé halad): az a vízcsepp, ami ma lehullik a sírbolt tetejéről, 23 ezer évvel ezelőtt látott utoljára napfényt.

A készülő tározót eddig közel 30 ezren látták (legutóbb a Tudományos Újságírók Klubjának tagjai, köztük a Népszabadság tudósítója). Ez a szám azonban már nem sokáig gyarapszik: ahogy az első hordó a föld alá kerül, a kiszolgáló személyzeten kívül többet senki nem teheti be a lábát az Eszter- és a Mária-aknába.