Ezer tonna német hulladék ma is itt van

Az illegálisan behordott német szemét negyede, ezer tonna hulladék még ma is itt van az országban. Kiskunmajsa, Jászszentlászló, Pirtó, Kerekegyháza és Délegyháza lakóinak a szaktárca azt ígéri, legkésőbb az idei nyárra eltűnik lakóhelyükről a szemét. Három év kellett az összesen 4100 tonna hulladék felszámolásához.

- Az első német szállítmány éppen hozzánk, Pirtóra került. 2006 novemberében fedeztük fel a hulladékot az egyik tanya udvarán - nyilatkozta lapunknak Nagy Ferenc, a település polgármestere. Mindent megtettek, hogy a szemetet elvigyék, de csak részeredményt értek el. Az egyik helyről felpakolták, majd másutt lerakták a bálázott hulladékot. Jó néhány bálát végleg elvittek, de 180 még most is ott virít a falu határától ötszáz méterre lévő tanya udvarán - alig egy kilométerre a védett ősborókástól.

Ez a szemét egyébként a tudósításokból is jól ismert. A hulladékot 2006 decemberében filmező halasi tévé munkatársát kergették meg a szemét őrzői, törték be autójának üvegét. A menekülő újságíró ellen szabálysértési eljárás indult, amit végül a Kecskeméti Rendőrkapitányság megszüntetett, mert jogos védelemnek minősítették, hogy az újságíró üldözői elől menekülve járművezetés közben telefonált, s nem kapcsolta be a biztonsági övét.

A polgármester szerint a szemetet nem hordja a szél, nem terítette be még a környéket, de ha sokáig marad, ez is bekövetkezhet. Nagy Ferenc arról is hallott, hogy állítólag az idei télen a bálák darabját háromezer forintért árulta a tanya tulajdonosa tüzelőnek. Ezt cáfolta a település vezetője. A bálákat a rendőrség lefoglalta, ahhoz nem mer senki sem nyúlni. Most már nem is kell bolygatni a hulladékot, mert úgy tűnik, hogy három évvel a szemét beérkezése után végre lezárul az ügy.

A Németországból - Baden-Württembergből és Bajorországból - illegálisan behozott 4100 tonna hulladék háromnegyedét már visszaküldtük a feladónak, akik azt saját költségükön szállították vissza - tájékoztatta lapunkat a környezetvédelmi minisztérium sajtóirodája. Ma a hulladéknak már csak a negyede, mintegy 1000 tonna maradt kilenc magyarországi telephelyen - eredetileg tizenkilenc helyre kerültek szemétbálák.

Az illetékes zöldhatóságok minden esetben kötelezéseket adtak ki a hulladékot illegálisan átvevő telephelyek tulajdonosainak a hulladék elszállítására. A felügyelőségek elsődleges célja az volt, hogy kikényszerítsék az önkéntes teljesítést: ennek eredményeként Okányból márciusban már elszállították a hulladékot, a múlt hét pénteken pedig megkezdődött a hulladék elszállítása Budapest XXIII. kerületéből is. Az erre kötelezettek ugyancsak önkéntes teljesítéssel szállítják el rövidesen a szemétbálákat két kunbajai telephelyről.

A maradék öt helyről (Kiskunmajsa, Jászszentlászló, Pirtó, Kerekegyháza és Délegyháza) a zöldhatóságoknak nem sikerült kikényszeríteniük az önkéntes teljesítést. Ebben az esetben a hulladékbálákat elégetik. Az állam megelőlegezi a hulladék eltüntetésének költségét, majd azt behajtja a kötelezettektől. A tárgyalások jelenlegi állása szerint az öt telephelyen maradt bálákat hulladékhasznosító cég ártalmatlanítja majd, a tárcának mindössze a szállítás költségét - néhány millió forintot - kell megelőlegeznie. A sajtóiroda tájékoztatása szerint nyárra valamennyi illegálisan behozott németországi eredetű hulladék eltűnhet az ország településeiről.

A hasonló esetek megelőzésére tavaly megállapodást kötött a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség és a vám- és pénzügyőrség az országhatáron átlépő hulladékszállítmányok fokozott ellenőrzéséről. A szoros együttműködés célja az illegális szállítások megelőzése és felszámolása közös célellenőrzések végrehajtásával. A főfelügyelőség szakértőt, a vám- és pénzügyőrség pedig pénzügyőrjárőrt biztosít a szállítmányok megállításához és esetleges feltartóztatásához. Ezenkívül ügyeleti rendszer működik a hivatali időn túl, illetve a két érintett szervezet kölcsönösen hozzáférést biztosít adatbázisaikhoz.

A bálákat majdnem eladták tüzelőnek
A bálákat majdnem eladták tüzelőnek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.