Még mindig (túl) jó az XP

A visszafogott sikerű Vista operációs rendszernek az elhúzódó fejlesztés, a sok kezdeti hiba és a tévutas marketing lett a végzete, az utód, vagyis a Windows 7 fő ellenségének viszont az informatikai beruházásokat is késleltető válság látszik. A legfőbb gát azonban - egy friss piacelemzés szerint - mindkét program előtt egy harmadik Microsoft-termék: az évtizede piacon lévő XP a céges felhasználók többsége szerint még mindig túl jó ahhoz, hogy cseréjét napirendre tűzzék.

A kutatást a Dimensional Research készítette annak kiderítésére, hogy milyen lesz a Windows 7 fogadtatása az üzleti világban. A válaszokból kirajzolódó kép szerint az idén megjelenő, az eddigi teszteken kimondottan jól teljesítő szoftver startja nem ígérkezik könnyűnek. Az ezernél is több válaszadó több mint négyötöde úgy foglalt állást, hogy a megjelenés utáni egy éven belül várhatóan nem fogják beszerezni a 7-et.

Az aggályok többsége az operációs rendszer várható kompatibilitási gondjaira (vagyis a Vistával szerzett rossz tapasztalatokra) vonatkozik, ám könnyű kiérezni a válaszokból azt a megfontolást is, hogy válság idején csak akkor kell operációs rendszert cserélni, ha az feltétlenül indokolt. Mintegy 40 százalék tervezi, hogy 1-2 év múlva fontolóra veszi a váltást. Három éven belül a megkérdezettek 70 százaléka Windows 7-re vált majd, ha a program végső verziója is jól működik majd. Ez ugyanakkor indirekt módon azt jelenti, hogy az XP piaca még hosszú évekre biztosítva van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.