A kutatókat régóta foglalkoztatja, hogy miért nem sikerül jól modellezni azt a korszakot, amikor a Jupiter körüli törmelékkorongból megszülettek a holdak. A számítások szerint a törmelékkorong tömege nagyságrendileg összemérhető volt a bolygó tömegével, a ma látható holdak tömege viszont csak 2 százaléka a Jupiterének. Hová lett a többi anyag?

Robin Canup és William Ward (Southwest Research Institute, Boulder, Colorado) úgy vélik, hogy a fiatal Jupiter elnyelte az első holdgenerációkat, és csak a hatodik generáció maradt meg máig, ezeket a nagy holdakat látta meg elsőnek Galilei. A szerzőpáros számításai szerint az első holdak formálódása idején olyan erősen áramlott be új anyag a bolygó körüli korongba, hogy ez az áramlás spirális pályán befelé sodorta a holdakat, míg a Jupiter áldozatává nem váltak. Számításai szerint öt holdgeneráció jutott erre a sorsra. Ahogy az egyik holdrendszer megszűnt, máris kezdett formálódni a következő. Az ötödik generációs holdak felfalása utáni időszakban megszűnt a korongba való anyagáramlás, ekkor alakulhatott ki a máig stabil formáció. A két kutató számításai szerint minden holdgeneráció nagyjából azonos össztömegű lehetett, öt generáció tömege beépült a Jupiterbe. Feltételezésük szerint hasonló történhetett a Szaturnusz környezetében is, ahol a máig fennmaradt utolsó generációban csak egyetlen nagy hold van.

A Naprendszer kőzetbolygói lassan formálódhattak ki, ez a folyamat 10 millió évig is eltarthatott. Az óriásbolygók, a Jupiter és a Szaturnusz viszont gyorsan megszülettek az összehúzódó gázból. Ezeknek a bolygóknak lehetett ideje kölcsönhatásba lépni a törmelékkoronggal.

Az első holdgenerációkat már elnyelte