A sokak által rettegett pókokat már eleink is próbálták gyógycélokra felhasználni, nem sok sikerrel. Míg a népi gyógyításban sebekre helyezett pókháló, akárcsak a macskaszőr, a szárított varangyos béka és más gusztustalanságok nem igazán tartoznak az orvostudomány sikertörténetei közé, manapság a szem- és idegsebészek már arról álmodoznak, hogy a pókhálót mikroszkopikus varróanyagként használják fel.

Ez a terv ma még valóban csak álom, ám az első lépéseket megtették. Hannoveri kutatóknak patkányoknál, majd majmoknál is sikerült pókfonál (tudományosabban pókhálóselyem) felhasználásával az elszakadt idegfonatokat - ha nem is összevarrni, de az idegvégződések összenövését serkenteni. Amennyiben ez emberben is sikerül, akkor rengeteg bénulásos, beidegzési zavart sikerül majd meggyógyítani. Hisz nem csak balesetekben, szövődményes szülések során, de például daganatok eltávolításakor is sérülnek, elszakadnak vagy kimetszenek rövidebb-hoszszabb idegpályákat.

A központi idegrendszerben, az agyban a sérült idegek regenerálódási esélye minimális. Kevésbé közismert viszont, hogy a periférián a sérült idegvégződések növekedésnek indulhatnak, és szerencsés esetben a finom ideghálózat újra helyreállhat. Persze ez a regenerálódási képesség az idegkárosodás mértékétől, kiterjedésétől, a kiesett idegpálya hosszától, azaz az áthidalandó távolságtól is függ. Meg az ideg útjában álló heg- és sarjszövettől és az időtől.

Korábban is voltak olyan próbálkozások, hogy az idegek regenerálódásának útját mintegy "kisínezzék", hogy olyan mátrixot alkossanak, amely vezeti, támogatja, amelyen "felkúszhat" az újra növekedésnek indult idegrost. Peter Vogt, hannoveri kézsebészprofesszor bevallotta, hogy a próbálkozások során számos kudarc érte őket. A Der Spiegelnek beszámolt arról, hogy állatokból kimetszett rövid idegszakaszok áthidalására először olyan aprócska kollagén csövecskékkel kísérleteztek, amelyekbe felszívódó varróanyagot helyeztek, hogy az vezesse az idegszálakat. Nem ment. A kudarc fő oka az volt, hogy a varrócérnácska felszívódása során enyhén savas közeg keletkezett, és ez elég volt, hogy az újonnan alakult finom idegszálak burka - és ezzel maga az idegsejt - gyorsan elpusztuljon.

Ekkor gondoltak egy merészet, és Tanzániából beszerezték az úgynevezett kerékháló pókok egyik alfajának néhány hatalmas példányát. Ugyanis a pókháló alapanyaga, a mirigyek termelte selyemszál olyan fehérjékből áll, amelyeket befogad a szervezet, nem löki ki. Nem okoz allergiát sem, és elég hosszú életű. Három-hat hónap alatt bomlik le - épp annyi idő alatt, amíg szükség van rájuk, hogy megtámasszák az összenövő idegeket.

Így hát a szerencsétlen ízeltlábúakat hetente kétszer a hátukra fektették, és finoman ingerelni kezdték. Ennek hatására a pókok hasában lévő mirigyek reflexesen pókhálóselymet termeltek. Méghozzá sokat: egy alkalommal egyetlen állatból néha 200 méter fonalat is nyertek, és finom csipeszekkel aprócska kipreparált vénákba, visszerekbe helyezték. Az így nyert csövecskét, benne a pókhálóval, a kísérleti patkányok kivágott idegpályáinak helyére illesztették. Ebbe az aprócska mátrixba, hálóba kúsztak bele a növekvő idegvégződések.

Teljes siker: ami nem ment a felszívódó varróanyaggal, ment pókfonállal. A patkányoknak összenőttek az elvágott idegvégződései. Ezt követően a kutatók bátrabbá váltak. Az alsó végtagokat ellátó nervus ischiadicusból kivágtak egy tízcentis darabot - három hónap múlva a "bepókhálózott" állatok csak enyhén sántikáltak. Az élettani vizsgálatok megerősítették: az idegek újra teljes értékűek lettek.

Régóta tudjuk: a pók szerencsét hoz.

A hálóselyem serkenteni tudja az elszakadt idegvégződések összenövéseit