Ebben a körben az énekesmadarakon kívül a madarak csaknem minden családja képviseltette magát. A korábbi vizsgálatokkal ellentétben, amelyeknél egy-egy génre koncentráltak és nem is jutottak értékelhető eredményre, most a madarak teljes génkészletét vették górcső alá, ezúttal nem is hiába. Olyan törzsfát rajzoltak a madaraknak, hogy a fejlődéstörténettel foglalkozó biológusok azóta is hitetlenkedve tanulmányozzák, és további vizsgálatokat követelnek.

A génjeik alapján például a kacsákhoz hasonlító vöcsökfélék legközelebbi rokonai a hosszú lábú, kecses flamingók, a sólymoknak pedig nem sok köze van más ragadozó madarakhoz, mondjuk a sasokhoz vagy a héjákhoz, annál inkább az énekesmadarakhoz, amelyeket rokonság ide vagy oda, előszeretettel fogyasztanak is. Egy másik meglepetése a genetikának, hogy az apró, ezerszínű kolibrik a méretes, zömök testű, barnás színű, éjjel mozgó lappantyúk leszármazottai. Ugyancsak különös, hogy egy repülni tudó dél-amerikai madárcsoport a génjei alapján a repülésképtelen struccok, emuk és kivik fejlődési vonalának kellős közepére került. Meglepetés tehát van bőven, annyi azonban bizonyos, hogy rengeteg vizsgálat és megerősítés kell még ahhoz, hogy az átrajzolt törzsfa elfogadottá váljon az ornitológusok körében.