Végy féltucatnyi uniós és magyar politikust, néhány tudóst, állami tisztviselőt és cégembert, tereld be őket egy nagy előadóba, kérd meg, hogy mondják el az ilyenkor szokásos közhelyeket (a környezetszennyezés nem ismer határokat stb.), szervezz nekik közönséget, nevezd el az eseményt Klímacsúcsnak, gyűjtsd be a szponzori és egyéb támogatásokat - majd dőlj hátra: máris tettél valamit a jövő(d)ért. Mindezt a hét elején közelről is láthatták az érdeklődők egy hotel konferenciatermében.

Sokat elmond a magyar közéletről, hogy egy ismeretlen hátterű szervezet (Klíma Klub) össze tud trombitálni egy ilyen illusztris vendégsereget. A résztvevőket aligha a meghívók személye hatotta meg. Valószínűleg inkább az alkalomnak örültek. Annak, hogy a bolygó megmentéséről beszélhettek. Ráadásul kockázatmentesen, hiszen a szervezők ügyeltek rá, hogy olyanok, akik között érdemi vita alakulhatna ki - vagyis a mozgalmárok, illetve az állam és a cégvilág klímakorifeusai - még véletlenül se állhassanak szóba egymással nyílt színen, a plenáris ülésen.

Amúgy a magyar klímapolitikáról (vagy inkább hiányáról) lehetne, sőt kellene is vitázni, ha valaki végre vállalná az ezzel járó konfliktusokat. Az érvek és érdekek ütköztetése nélkül a hasonló "csúcsok" annyit használnak, mint halottnak a beöntés: a cselekvés látszatát keltik, de a bajt aligha fogják elhárítani.