Egy átlagos, 0,25 köbméternyi "fatartalmú" fenyőfából négy darab vastag pallót, nyolc vékonyabb deszkát és 1500 darab tejes- vagy gyümölcslés dobozt lehet gyártani, az értéktelen maradék anyagok eltüzelése pedig fedezi a feldolgozási folyamat energiaigényét. Egy köbméternyi fenyőfa a nemzetközi piacon nagyjából 50 eurót ér - ezt a költséget egyetlen fa feldolgozásából ki lehet termelni, a köbmétert kiadó másik három fenyő már tiszta profitot hoz. Persze csak elméletben, hiszen ahhoz, hogy a fenyőfát kivághassák, az erdőnek előtte 80-90 éven át rengeteg (ökológiai, rekreációs, esztétikai és egyéb) funkciót ki kellett szolgálnia. Ezek a szolgáltatások egyelőre nem jelennek meg a fa árában, költségként viszont nagyon is jelentkeznek.

- Néhány éve figyeltünk fel rá, hogy a vásárlókat már nem csak az ár érdekli. Azt is tudni akarják, hogy honnan származik a fa, engedéllyel történt-e a kitermelés, biztosították-e a favágók munkavállalói jogait, gondoskodtak-e a kivágott mennyiség újratelepítéséről, hagytak-e elegendő odvas, korhadt törzset, illetve magfát a letermelt területen - érzékelteti az új idők újfajta elvárásait Uno Brinnen, a svéd Krosnäs faipari óriásvállalat erdészeti igazgatója. Ezeket a szempontokat ma már szigorúan be kell építeni az erdőművelési üzemtervekbe. A fa - legalábbis Európa nyugati felén - olyan megújuló erőforrássá vált, amellyel csak a társadalom folyamatos és intenzív figyelme mellett lehet gazdálkodni.

Közben persze profitot is kell termelni, hiszen az erdők nagy része gazdasági célokat (is) szolgál. A haszon pedig nemcsak az erdő kárára biztosítható, hanem úgy is, ha csökkentik az élőmunkaigényt, és növelik a gazdaságosságot. Mindehhez a kulcsot a gépesítés és a komputerizáció adja. Hogy hogyan kerül a komputer az erdőbe, arra egy meglehetősen látványos példát mutattak az egyik, Stockholmtól jó 200 kilométerre északnyugatra lévő erdőgazdaságban a Kelet-Közép-Európából odasereglett újságíróknak.

Ahol a fenyőfákat nyűvik - vízmosások szaggatta, háznyi sziklákkal tarkított domboldalon -, oda semmilyen út nem vezet. Ahogy keresztülvergődünk egy korábban letermelt, ma már embermagas újulattal borított területen, valószínűtlen látvány tárul elénk: mintha egy hatalmas szélvihar pusztított volna előttünk. De ez a jóindulatú tornádó nagyjából minden huszadik fát a helyén hagyta, a kivágott szálakat pedig szépen legallyazta, feldarabolta és kupacokba rakta. Embert azonban nem látunk sehol, csupán egyetlen, traktorszerű gépezet zakatol előttünk. A hivatalos neve kontraktor, de a helyiek inkább a harvester machine (aratógép) elnevezést használják. A masina hátul csónakméretű, láncba fogott gumikerekeket, elöl lánctalpat visel.

Dupla markolókanálban végződő karja megragadja a fatörzset, utána egy hatalmas láncfűrész megkezdi a vágást - mire a fa eldől, a kontraktor már az ágaitól is megszabadította, és tetszetős, négyméteres szálakra vágta. Percenként egy fával végez így az aratógép egy olyan területen, ahol még gyalogosan sétálni is nehéz, nemhogy fát vágni. A gép belsejében számítógép, a komputer agyába minden egyes fa (pontos GPS-koordináták alapján) be van táplálva, a kezelőnek gondolkodnia sem kell azon, hogy melyik fenyőt kell a helyén hagynia. A furcsa jármű a fa gyökerét a földben hagyja, még a moha- és zuzmórétegen sem keletkeznek begyógyíthatatlannak látszó sebek. Az élőhely ugyan átalakul, de attól még élőhely marad, nem olyan "csatamező", mint amilyeneket a hagyományos (netán tarvágásos) kitermelések után látni.

Az erdőgazdálkodás hosszú távú játszma: a végső letermelésre az erdők 80-90 éves korában kerül sor. A fából bútor, építő- és tüzelőanyag, meg persze csomagolópapír készül (egy tonna fából pontosan 500 kilogrammnyi papír gyártható). És a felhasználók egyre érzékenyebbek - nemcsak a minőségre, hanem a fa pedigréjére is.

Itt van például a Tetra Pak, amely évente kétmillió tonna papírt használ fel. Lena Dahl, a vállalat erdészeti szakértője szerint arra törekszenek, hogy ehhez az összes faanyagot "tanúsított" erdőkből vásárolják meg (ezt a tervek szerint 2012-re fogják elérni, jelenleg 80 százalék a tanúsított fa aránya). Az FSC tanúsítórendszer logója addigra felkerül a cég valamennyi csomagolóanyagára, hogy a fogyasztóban semmiféle kétely ne támadhasson az alapanyag eredetével kapcsolatban. - Elképzelhető, hogy ez a lépés némiképpen megdrágítja termékeinket. A termelés és a kereskedelem kockázatait viszont csökkenti, hiszen nem leszünk kitéve a különféle zöldszervezetek kritikájának és akcióinak - hangsúlyozza a szakértő.

Per Larsson, a WWF erdészeti programvezetője szerint az Európában legelterjedtebbnek számító FSC erdőtanúsítási rendszer messze nem tökéletes ugyan, ám nagyjából megfelel a WWF minimális fenntarthatósági elvárásainak. Hogy hol kellene még finomítani, arra Gálfi László, a WWF Magyarországnál dolgozó kollégája említett egy példát. Magyarországon is vannak már FSC-tanúsítvánnyal rendelkező erdők - egyebek mellett a nem őshonos fajtákat ültetvényszerűen telepítő Nyírerdő kezelésében. Gálfi ott látja a problémát, hogy az FSC általános előírásait nem kell a helyi sajátosságokra figyelő "nemzeti szabványokkal" kiegészíteni, így egyes államokban csak a leglazább kritériumrendszert veszik át.

Eltekintenek például attól az előírástól, hogy a kezelt erdőterület öt százalékát teljesen érintetlenül kell hagyni - ilyen őserdőszerű magterületek Magyarországon gyakorlatilag nincsenek. Ilyen körülmények között a szakértő szerint meddő dolog az a jelenleg is zajló vita, hogy a védett erdőket profitorientált erdőgazdaságok vagy a nemzeti parkok kezeljék, hiszen a szó valójában nem a védettség mértékéről folyik, hanem elsősorban arról, hogy kinél csapódjon le a gazdálkodás profitja. Inkább arra kellene koncentrálni, hogy az erdővédelmi szabványok ne csupán az intenzív faültetvény-gazdálkodás fügefaleveléül szolgáljanak, hanem nálunk is azt jelentsék, mint Észak- vagy Nyugat-Európában.

Minden huszadik szál a helyén marad