A jelenleg legáltalánosabban használt lítiumion- akkuban a lítiumionok átvándorolnak a grafitanódhoz, és a grafitlemezek között tárolódnak. A korlátlan töltéstárolásnak az szab határt, hogy az azonos töltésű ionok taszítják egymást, és a grafitba ágyazódva annak szerkezetét is szétfeszítik. Amíg ez az erő nem éri el a grafitlemezkék közötti adhézió mértékét, addig viszonylag stabil a konstrukció. Ez a határ viszont meghatározza az adott konstrukció tárolókapacitását.

Koreai mérnökök egy másik anóddal kísérleteztek, és rendkívül jó eredményeket értek el. Ha grafit helyett mikropórusos szilíciumban tárolják a töltött ionokat, akkor óriási kapacitásnövekményt érnek el. Kezdetben az volt a hátránya ennek a megoldásnak, hogy a szilícium- "szivacs" hamarosan elporladt a többszöri feltöltési ciklus hatására. A Hanyang University kutatói azonban egy bonyolult kémiai eljárás során olyan anyagot állítottak elő, amely a porózus szilícium és a grafit tulajdonságait ötvözi. Leginkább úgy lehet leírni, hogy megmaradt a szilícium kedvező porózus szerkezete, de a szilíciumkristályok karbonbevonatot kaptak. Így a nagyobb kapacitás megfelelő stabilitással párosul.

Az új szerkezet nem várt előnyökkel is rendelkezik. Az eddigi mérések alapján száz feltöltési ciklus után sincs érezhető változás a szerkezetben. A lítium- ionok mozgékonysága is nagyobb, ami gyors feltöltéseket tesz lehetővé, a nagyobb kapacitás pedig nagyobb áramot az akku használatakor. Ha az új akkumulátort sikerül rendszerbe állítani, akkor a gépjárműkonstruktőrök az elektromos autók új generációját dobhatják piacra, amelyek már nem szorulnak gyakori feltöltésre, sőt jóval meghaladják benzines társaik kapacitását egy feltöltéssel.