Nagy pénz van a Lendületben

A jelenlegi professzori fizetés kétszeresét kereshetik azok a kutatók, akik sikerrel szerepelnek a Magyar Tudományos Akadémia által létrehozott Lendület Fiatal Kutatói Programon. Kimagasló fizetés csak kimagasló teljesítményű fiataloknak jár.

Az utánpótlás biztosítása, előrelépési lehetőség, kutatócsoport alakítása, új témák meghonosítása - ezek a kulcsszavai a most meghirdetett Lendület Fiatal Kutatói Programnak. A kiválasztott ifjú tudósok az MTA kutatóintézeteiben alakíthatnak új csoportot. "Nemzetközileg elismert, kiemelkedő tudományos teljesítményt felmutató, 45 évnél fiatalabb kutatók jelentkezését várjuk" - tájékoztatta lapunkat Pálinkás József, az MTA elnöke. Fontos kritérium, hogy olyan tudományos területeken tevékeny tudósok érdeklődését várják, amelyek az egyes kutatóintézetek versenyképességének fokozására alkalmasak.

A nyertesek számára az MTA öt évre biztosít támogatást, amelynek összege minimum évi harminc-, maximum évi hatvanmillió forint. Az MTA idei költségvetésében 240 millió forintot különített el a programra. Azaz négy-hat nyertes pályázattal számolnak. Pálinkás professzor azonban reméli, hogy jövőre több pénz áll rendelkezésre, és így újabb pályázatot írhatnak ki.

A nyertesek kötelezettséget vállalnak arra, hogy ezt a támogatást más forrásokból (OTKA, NKTH, UMFT és uniós források) egészítik ki. Az öt év leteltével az Akadémia elnöke a kutatócsoportot és annak vezetőjét értékelő szakértői bírálat alapján dönt a támogatás további folyósításáról. Ha az derül ki, hogy mégsem olyan jó a csoport, a kiemelt támogatás megszűnik.

"Kezdeményezésünk célja kettős. Fontosnak tartjuk a fiatal kutatók előrelépési lehetőségeinek bővítését a tehetség-utánpótlás biztosítása és a sikeres fiatalok elvándorlásának visszaszorítása érdekében. Ezenfelül az Akadémia egyik fontos célja kutatóintézeteinek és kutatócsoportjainak dinamikus megújítása, versenyképességük növelése" - hangsúlyozta Pálinkás József. A nyertes kutató fizetése hazai viszonyok között kimondottan jónak mondható: havi 874 ezer forint, azaz a professzori bér kétszerese. A pénzből jut a munkatárs bérére és műszerekre is, de az elnök azt szeretné, ha az intézetek is hozzájárulnának műszerrel, szakemberrel a működéshez.

Nyerni elsősorban az fog, aki olyan kutatási programmal pályázik, amelyik a világ élvonalába tartozik. Bio- és nanotechnológiai, infokommunikációs, idegtudományi kutatás jó eséllyel jelentkezik. "Témákat és embereket keresünk" - foglalta össze a célokat az MTA elnöke.

A jövőbe tekintve
A jövőbe tekintve
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.