A monotónia megrövidíti az elefántok életét is

Az állatkerti elefántok jóval rövidebb ideig élnek, mint a nemzeti parkokban kóboroló társaik, de még azok is tovább élnek, amelyeket munkára fognak - olvasható egy most megjelent Science-cikkben. A tanulmány 4500 nőstényelefánt életútját hasonlította össze.

Az adatok azt mutatták, hogy az állatkertekben élő afrikai elefántok átlagéletkora tizenkilenc év volt, a vadonban élőké ötvenhat. A munkára fogott, naponta hat-nyolc órát dolgozó ázsiai elefántok csemetéinél kétszer-háromszor nagyobb az állatkertekben született példányok halálozási mutatója. A tanulmány szerint ezek az elefántok a munka után közel olyan életmódot folytatnak, mint a vadon élők. A kutatók szerint a fiatal állatkerti elefántok életében a legnagyobb stresszt az jelenti, hogy egyik zooból egy másikba telepítik őket. Főleg akkor igaz ez, ha csak attrakciónak számítanak.

Az állatkerti elefántok elsősorban a túlsúlyosságuk miatt pusztulnak el korábban. A másik ok a monotonitás: a zookban minden nap egyforma. Ez különösen akkor katasztrofális helyzet, ha az állatnak nincs elegendően nagy tere a mozgásra. Az angliai Bristol Egyetem kutatói ezt a megállapítást azzal támasztották alá, hogy az általuk tesztelt 77 állatkerti elefánt felének viselkedése abnormális volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.