Újjászületik az orosz holdprogram
Az amerikai-szovjet űrverseny eredeti célja a Hold meghódítása volt. Ahogy Kennedy elnök annak idején megfogalmazta, "nem azért, mert könnyű, hanem azért, mert nehéz". Mindkét nagyhatalom igyekezett a másik előtt a Holdra érni, ez végül az amerikaiaknak sikerült, 1969-ben. A következő években az oroszok azt bizonyították, hogy a tudományos szempontból fontos minták automata expedíciókkal is visszahozhatók: 1970. szeptember 24-én a Luna-16 visszatérő egysége ejtőernyők segítségével, mintákkal megrakva tért vissza a Földre. Az utolsó orosz holdszonda a Luna-24 mintahozó küldetés volt. S mivel a kormányok érdeklődése alábbhagyott, évtizedekig nem terveztek sem amerikai, sem szovjet (orosz) holdszondát.
1990-ben a japán Hiten technológiai kísérleti űrszonda volt az első, amelyet hosszú szünet után, kísérőnk kutatására indítottak, noha rövid idejű működése és kis műszerezettsége miatt túl sok tudományos információval nem szolgált. Érdekes módon a következő tudományos holdszondát nem űrhivatal indította - a Pentagon építette meg az 1994-ben startolt Clementine holdszondát. Noha a Hold északi és déli pólusának kutatása miatt új eredményeket is köszönhetünk neki, eredeti célját mégsem teljesíthette: a Hold körüli pályáról a Geographos kisbolygó irányába szerették volna indítani, de erre műszaki okokból nem kerülhetett sor. A Hold jégkészletének felmérése céljából aztán a NASA 1998-ban indította el (1972 óta az első) holdszondáját. A viszonylag olcsónak számító (mindössze 63 millió dolláros) Lunar Prospector máig az utolsó amerikai űrszonda, amit a Hold kutatására szántak.
Az elmúlt öt évben viszont valami érezhetően megváltozott. Míg az amerikaiak nem akartak, az oroszoknak pedig pénze nem volt holdszondát építeni, az Európai Űrügynökség (ESA), Japán, Kína és India mind-mind be szerették volna bizonyítani, hogy űrkutatásuk már elég fejlett saját holdszonda megépítésére. Ám ami talán ennél is fontosabb, valamennyiüknek távlati céljaik vannak a Holddal: az ESA, Kína és Japán esetében ez az emberes holdra szállás (sőt, ennek gondolatával már India is komolyan foglalkozik).
Bush elnök 2004-ben meghirdette az új amerikai emberes holdkutatást, a Constellation-programot. Ennek keretében pedig Amerika 2009-ben visszatér a Holdra (legalábbis Hold körüli pályára), s elindítja a Lunar Reconnaissance Orbitert. (A szondától nagy felbontású képeket, majdani leszállóhelyek kijelölését várják.)
Az oroszok még ekkor sem jelentettek be semmit, pedig sokan vártak rá. Hiszen az orosz űrköltségvetés az ezredforduló után megerősödött, napjainkra pedig már szinte exponenciálisan nő. Igaz, a kilencvenes évek gazdasági összeomlása miatt még ma sem közelíti meg az amerikai vagy épp az európai űrkutatási kiadásokat.
A 2008 októberében, Glasgow-ban tartott Világűrkongresszuson az orosz küldöttek által bejelentett tervek szerint Oroszország 2012-ben térne vissza a Holdra. A Luna-Glob-1 űrszondát Szojuz hordozórakéta állítaná Föld körüli parkolópályára, majd a ma is használt Fregat nevű gyorsítófokozat továbbfejlesztett változatával indulna el a Hold irányába. Miután kísérőnk körül pályára állt, négy darab, egyenként 45 kg-os talajba fúródó készülék, ún. penetrátor válna le a szondáról. Az egyes penetrátorok szinte teljes egészében a talajba hatolnának, mindössze kommunikációs antennájuk maradna a felszínen. Feladatuk szeizmikus hullámok érzékelése lenne, így a méréssel lehetőség nyílna a Hold felépítésének eddigi legrészletesebb vizsgálatára.
Miután a penetrátorok megérkeznek, sor kerülne az utolsó leszállóegység leválasztására is. Utóbbi a déli pólus közelébe érkezne, hogy ott elsősorban a jég után kutasson, illetve a kőzetben található jég mennyiségét vizsgálná közvetlen mintavétellel. A keringőegység Hold körüli pályán nemcsak nagy felbontású felvételeket készítene, hanem emellett kísérőnk kozmikus környezetét is vizsgálná, sőt, még csillagászati megfigyeléseket is végezne.
Ha a Luna-Glob-1 sikerrel jár, az már önmagában is az orosz űrkutatás diadalmas visszatérését jelenti majd, ám az orosz holdprogram ennél többet ígér. Szintén 2012-re tervezik ugyanis a Luna-Glob-2 indítását. Ez tulajdonképpen a hetvenes évek Lunohod roverprogramjának folytatása lenne. Miután az űrszonda Hold körüli pályára áll, begyújtja fékezőrakétáit és leszáll a felszínre. A leszállóplatformról lenyíló rámpákon pedig lassan legurulna a napelemmel felszerelt, a felszínt egy éven át kutató, mindössze 50 kg tömegű rover.
A következő lépést 2014-2015-re tervezik. Ekkor indulna a Luna-Grunt nevű mintahozó küldetése. A program tulajdonképpen az 1976-os Lun-24 megismétlése lenne, természetesen mai, modernebb műszerekkel, kisebb tömeggel. Tudományos jelentősége vitathatatlan, hiszen az Apollo-17 űrhajó 1972-es visszatérése óta először érkeznének holdminták a Földre. A folytatásra ezután nem kellene sokat várni, hiszen addigra valamennyi leszállási konfigurációt megépítették (ismét kipróbálták) az oroszok. A húszas évek elejére leszállóegységekből kialakított automata holdbázisok kiépítése lenne a cél, s valamikor a húszas évek második felében megérkezhetnének az első orosz űrhajósok a Holdra. Miután az orosz emberes holdprogramhoz olyan hordozórakétákra lenne szükség, melyek jelenleg még (már) nem állnak Oroszország rendelkezésére, az emberes holdprogram részletes terveit még nem dolgozták ki. Az ahhoz vezető utat azonban már megtervezték, és úgy tűnik, az orosz kormány megadja hozzá a támogatást.
Az orosz tervek ambiciózusak. De mégis honnan lenne erre pénz, miből fejlesztik ki a szükséges technológiát? Erre a kérdésre is választ adnak a tervek. A hatvanas-hetvenes években már sikeresen kipróbált technológia képezné a tervek alapját. A szondákat Szojuz hordozórakétával indítanák, és ugyanolyan gyorsítófokozat állítaná rá azokat a Hold irányába vezető pályára. A leszállóegységeket emellett ugyanaz a típusú fékezőegység szállítaná a felszínre. Azaz (például napjaink amerikai űrszondáitól eltérően) nem terveznének-építenének minden programhoz teljesen "új" űrszondát, hanem minden esetben a már kipróbált, bevált hardvert indítanák, csak épp más tudományos műszerekkel felszerelve.
Napjainkban az orosz űrkutatás megerősödésének lehetünk tanúi. Az amerikai emberes holdprogram miatt a tízes években számos amerikai holdszonda indítása is várható lesz. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy a XXI. század holdkutatása is a versenyről szól-e majd, vagy a nagyhatalmak az összefogás felé fordulnak.
