Ahol eltemetik a szén-dioxidot
A tengeri földgázplatformot kétféle csővezeték köti össze a szárazfölddel: az egyiken a földgáz érkezik a partra, a másikon az energiahordozó feldolgozása során leválasztott szén-dioxid indul vissza a gázmezőkre. Így fest majd a norvégiai Mongstad mellett lévő kísérleti központban (Test Centre Mongstad - TCM) 2011-re felépülő, a szén-dioxidot ipari méretekben ártalmatlanító létesítmény, ha majd elkészül.
- A tervek már készen állnak, a beruházás várhatóan jövőre indul. Ez lesz az első ilyen próbálkozás a világon - hangsúlyozza Stig Soligard, a norvég állami olajcég, a StatoilHydro illetékese. Az elsőség úgy értendő, hogy itt valóban ipari léptékben zajlik majd a szén-dioxid eltemetése. Kisebb, kísérleti próbálkozások már korábban is voltak: világszerte összesen 10 ország működtet hasonló projektet. Az elsőség egyébként a főként kutatás-fejlesztési célú gázelföldelésben is Norvégiáé volt: 1996 óta üzemel a Sleipner nevű szén-dioxid-elnyelő telep, méghozzá műszaki problémák és baleset nélkül.
A Carbon Capture Storage (CCS), vagyis a szén-dioxid megkötése és eltemetése első ránézésre nem tűnik ördöngösségnek, valójában azonban a környezeti ipar "high-tech" kategóriájába tartozik. Az üvegházhatású gázt le kell választani, cseppfolyósítva a helyszínre kell szállítani, és be kell sajtolni a föld alá. Mindez meglehetősen energiaigényes folyamat, ami a mostani, döntően szénhidrogén-alapú energiarendszerekben azt jelenti, hogy a szén-dioxid eltüntetése is szén-dioxid-termeléssel jár (meg kiadással: a Nemzetközi Energiaügynökség szerint kWh-ként 1,3-3 eurócenttel emelné meg az áram előállítási költségét). A TCM fő funkciója épp a leválasztás költséghatékony, energiaszegény módozatainak megtalálása lenne. Kétféle technológiát fognak itt használni: egy most épülő, eleve a CCS-hez igazított gázüzemű hőerőmű füstgázaiból, illetve egy olajfinomító krakkolóüzeméből származik majd a visszasajtolásra szánt szén-dioxid.
A folyamatban lévő norvég CCS-projektek tapasztalatai szerint a föld alá sajtolt gáz hasznot is hajthat. Többnyire kimerült gáz- és olajmezőkbe pumpálják, s előfordul, hogy korábban nem hozzáférhető szénhidrogénkészleteket hoz a felszínre (sőt, a Snohvit nevű mezőn egyenesen a földgáz alá nyomják, hogy megkönnyítse annak kitermelését). Létezik ugyanakkor egy másik módszer is, amikor nagy mélységben lévő, sós vizet rejtő rétegekbe sajtolják. Az eddigi geológiai vizsgálatok alapján ez a legbiztonságosabb - a vízbe jutó gázból gyakorlatilag szóda lesz, a szén-dioxid sosem jut vissza a légkörbe -, bányászati haszon azonban nem származik belőle. Áttételesen viszont mégis termelhet profitot, a megspórolt szén-dioxid-adó, illetve az eladhatóvá váló kibocsátási kvóták révén. A ráfordítás egyelőre magasabb, mint az elérhető bevétel, ám Stig Soligard szerint a technológia a folyamatos finomítás révén egyre olcsóbbá válik. - A kibocsátás költsége nő, az elásásé csökken, és előbb-utóbb a két görbe találkozik - fogalmaz a szakember.
Bár a trendek kétségtelenül ebbe az irányba mutatnak, a CCS jövőjét illetően nem mindenki optimista. A technológia megosztja a zöldeket. A Greenpeace szerint a CCS a szénhidrogén-alapú energiatermelés túlélését szolgálja. Mások viszont úgy gondolják, hogy a megújuló forrásokra történő átállás mindenképpen időigényes lesz, s addig a szén-dioxid-tárolás mindenképpen jó szolgálatot tehet - ez utóbbi egyébként a CCS-kísérleteket támogató EU álláspontja is.
Mongstad (Norvégia)-Budapest, 2008. november
Előnyös helyzetben
Magyarország intenzív érdeklődéssel figyeli a norvég CCS-projekteket. Erre jó oka van: Az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI), az MTA és az ELTE közös tanulmánya szerint Magyarország geológiai adottságai alapján rendkívül kedvező helyzetben van a szén-dioxid föld alatti elhelyezése szempontjából. Idehaza relatíve kis mélységben helyezkednek el a biztonságos tárolást szolgáló rétegek, ami olcsóvá teheti a raktározást. Az üzlet beindulásához azonban a leválasztási technológiák terén jelentős árcsökkenésre lenne szükség.
