- Ez a kiállítás paradigmaváltást sürget a magyar etnogenezissel, népkeletkezéssel kapcsolatban - mondja dr. Fóthi Erszébet antropológus, a Magyar Természettudományi Múzeum embertani tárának munkatársa. Az antropológiai vizsgálatok ugyanis azt jelzik, hogy az általunk honfoglaló magyarságként ismert népesség egyáltalán nem egységes, homogén szerkezetű: a vezetői réteg és a köznép élesen eltér egymástól. A szokásos honfoglalási kiállításokon bemutatott temetői embertani leletek elenyésző számban vannak az úgynevezett köznépi temetőkéhez képest. A köznép legnagyobb részben a környező népekből tevődött össze. A történészek, régészek, antropológusok kutatásai mind azt támasztják alá, hogy a Kárpát-medence olyan gyűjtőhely, olvasztótégely volt, amelybe minden égtáj felől érkeztek népek, és - a longobárdok kivételével - nem is mentek tovább. A legtöbb nép letelepedett, és a következő kultúrák alkotója lett. Vagyis az összes régészeti kor népessége a magyarság ősének tekinthető. - A kiállítás egyik fő gondolata, célja, hogy ne érezzük magunkat elválasztva Európa más népeitől. Rengeteg minden köt össze minket - állítja az antropológus, aki megjegyzi: kulturális szempontból nagyon fontos a honfoglalás, amely őstörténetünk keleti ágát jelenti, de a 895-96-os folyamat nem genetikai, hanem azonosságtudati értelemben fűzi össze a mai magyarságot. Fóthi Erzsébet szerint Európa más népeivel szemben mi nem jelenkori lakóhelyünkhöz fűződő viszonyunkat emeljük ki, mikor identitásunkról beszélünk, hanem az őshazát, s ez kissé torzítja az azonosságtudatot. Az antropológus problémának látja, hogy a tankönyvek olyan dolgokat is evidenciaként tárgyalnak az etnogenezissel kapcsolatban, amelyeknek legapróbb komponensein ma is vitáznak a szakemberek. Például hogy melyik volt az első törzs a Kárpát-medencében, amely magyarul beszélt.

Koponya és rekonstrukció

- Nem csak a régészek, történészek, antropológusok állapították meg, hogy közünk van a körülöttünk élő népekhez - állítja dr. Fodor István régész-történész, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa. Bartók Béla és Kodály Zoltán gyűjtőmunkája is megmutatta, hogy a magyar népdalkincs ezernyi szállal köt össze minket a románokkal, a szlávokkal. Ez egyáltalán nem mond ellent a történészek által feltárt leletek vizsgálata alapján megállapított eredményeknek, vagyis hogy a magyarság keletről érkezett, s hozta magával az arrafelé szokásos,
eurázsiai nomád állattartó kultúra jellemző vonásait. Ezt igazolják a genetikus szakemberek vizsgálatai is, akik honfoglalás kori csontokból kivont DNS-minták alapján a keleti származást valószínűsítik, ugyanakkor a mai magyarság genetikai vizsgálata során arra jutottak, hogy ez az ősi keleti szál bizony csak nagyon halvány nyomokban mutatható ki. A honfoglalók tehát viszonylag gyorsan beilleszkedtek az európai népek sorába. Hogy ma mégis magyarul beszélünk, annak köszönhető - mondja dr. Fodor István -, hogy abban a korban még nem volt jellemző az erőszakos asszimiláció, a soviniszta-nacionalista politika csak az újkorban terjedt el, a nemzetállamok születésekor.

Dr. Raskó István professzor, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézetének igazgatója szerint a kiállítás újdonsága, hogy lényegében nincs újdonsága. A genetikusok csak megerősítették, amit a régészek eddig is tudni véltek, ám a bizonyítással problémáik akadtak, hiszen az Anonymous Gestája előtti időszakból nem állnak rendelkezésre írásos dokumentumok a magyarság eredetét illetően. Raskóék genetikailag bizonyították, hogy a klasszikus honfoglalók még 17 százalékban hordoztak ázsiai jegyeket - a ma élő magyarokban és székelyekben viszont csak 1-2 százalékban találhatók meg ezek az anyai ági bélyegek. Akkor is hasonló következtetésre jutottak, amikor az apai ági vonalat vizsgálták. Ez azt jelenti, hogy honfoglalókhoz képest a mai magyarság genetikai értelemben "kihígult". A professzor megjegyzi: a kiállítás csupán egy pillanatfelvétel a Kárpát-medence genetikai történetéről - mintha valaki úgy akarná megismerni Magyarországot, hogy felszáll a buszra Nyíregyházán, de rögtön el is alszik, s csak majd Egerben ébred fel, ahol elsétál a Szépasszony-völgy valamelyik pincéjébe, iszik egy pohárral, aztán újra buszra ül, de megint elszenderedik, s legközelebb már csak Sopronban tér magához. Az igazi persze az lenne, hogyha az egész út során fenn tudna maradni az utazó - vagyis ha a genetikusok a teljes történetet feltárhatnák, ehhez azonban számos vizsgálat, kutatás van még hátra, amelyek nagy részére anyagi forrás hiányában egyelőre nincs mód.

Ám ez a pillanatfelvétel is könnyű szerrel kihúzhatná a "vérmagyarságot", "színmagyarságot" propagálók alól a szőnyeget. A kiállítás anyaga ugyanis azt bizonyítja, hogy Közép-Európában genetikailag azonos népek élnek.

- Az osztrákot, a szlovákot, a lengyelt, az ukránt és mondjuk a magyart nem lehet elkülöníteni DNS alapján - állítja Czeizel Endre orvos genetikus. A nagyszabású genetikai vizsgálatok még az 1980-as években kezdődtek, az MTA és az NSZK tudományos akadémiája közösen kutatott, ennek során az összes lehetséges etnikai csoportot és a két referencianépességet (a meglehetősen kevert budapestit és a "törzsökös" őrségit, őriszentpéterit) vizsgálták, így tárva fel a jelenkori magyarság genetikáját 28 génjelen keresztül. Kiderült: a magyar férfiak 93 százaléka 4 ősapától származik, akik már az őskorszakban is Európában éltek. A tudósok azt is bebizonyították, hogy a magyarság a legkevertebb génállományú népek közé tartozik, s ez nagyon jó, mert szemben mondjuk a csak egymás közt házasodó, a beltenyészetet előnyben részesítő népekkel, a kevert génállományú magyarok életerősebbek, ritkábban tapasztalható genetikai terheltség. A kevertség védelmet nyújt. Elvileg.

- Ez mégsem nagyon látszik rajtunk - véli a genetikus. - Hazánk az egyik legbetegesebb ország. Ám ez nem a gének miatt van így, hanem a történelem során kialakult "magyar önártás" okán. Az, hogy 7 évvel rövidebb ideig élünk, mint az osztrákok, azt bizonyítja: nem vagyunk méltók a génjeinkhez.