Az ál-cserepesteknősök (Caretta caretta) a Mexikói-öböl homokos fövenyein bújnak ki a tojásaikból, az itteni trópusi vizekben némileg megerősödve indulnak transzatlanti utazásukra, amely során a Golf-áramlatot követve évek alatt eljutnak az Azori-szigetekig, majd itt délnek tartva, visszatérnek Amerika partjaihoz. A körutazás során, a csavargókedvű hüllők, medúzákra, apró rákokra, tengeri csigákra, apró halakra vadásznak és lassan növekszenek, hiszen ez a faj csak 30 éves korára válik ivaréretté. A kifejlett állatok súlya körülbelül 50 kilogramm, ami messze elmarad a hatalmas kérgesteknős, a legnagyobb tengeri hüllő 900 kilogrammos súlyától. Az óriás kérgesteknősök, amelyek a 2,5 méteres hosszúságot is elérhetik, viszonylag gyakran megfigyelhetők az északi vizekben, hiszen sokkal kevésbé érzékenyek a hidegre: még a tartósan 6 °C-os tengervízben is megtartják 25 °C-os testhőmérsékletüket. Az ál-cserepesteknős azonban nem rendelkezik hőszigetelő zsírréteggel, 10 °C alatt teljesen mozgásképtelenné válik, gyomra felfüggeszti az emésztést, és lassan elpusztul. Az eltévedt példányokkal is ez történt, a több mint 30, végleteses lehűlt teknős közül csupán hármat sikerült megmenteni, őket felépülésük után a Kanári-szigeteknél engedték szabadon.

A teknősöket kezelő állatorvosok szerint minden évben előfordul, hogy néhány álcserepes az Azori-szigetek helyett, 2300 kilométerrel északabbra, Anglia partjainál köt ki. Idén azonban az egy-két példány helyett, több tucatot találtak, ami mindenképpen magyarázatra szorul.

Többféle ok is elképzelhető, vannak, akik a teknősök "rossz útra térését" összefüggésbe hozzák a földi klíma megváltozásával és a globális felmelegedés számlájára írják a furcsa jelenséget. A tisztán látást nehezíti, hogy a zoológusok és tengerbiológusok viszonylag keveset tudnak a tengerjáró teknősök tájékozódási módszereiről. Az eddigi kutatások szerint, az állatok a Föld mágneses erőterét érzékelik, és ez alapján navigálnak. Vannak, akik úgy gondolják, hogy néhány teknős valamilyen bőséges táplálékot kínáló, észak felé tartó apró rák- vagy medúzarajt követve tévesztett irányt. Ennél valószínűbb azonban, hogy a hüllők egy nagy erejű viharba kerültek Portugália partjaitól nyugatra, ott, ahol a Golf-áramlat egy északi és egy déli ágra bomlik. Rod Penrose hüllőszakértő szerint, az erős délnyugati szél lehetett az oka, hogy az északi áramlatba kerülve, egyre hidegebb vizekbe sodródtak a bajbajutott állatok. Ezt a feltételezést látszik erősíteni az a tény is, hogy mindegyik Brit-szigeteknél partot ért teknős, kis súlyú, fiatal, vagy valamilyen módon sérült állat volt, az egyiknek például, valószínűleg egy cápatámadás következményeként, egy uszonya hiányzott.

Ál-cserepesteknős