A tárcák dolgoznak

Már megint egy olyan rendelkezés, amit nem lehet majd betartani, ezért előbb-utóbb módosítani kell. Ezúttal az új szmogriadó rendeletet, melyet egyszerre három tárca, a környezetvédelmi, az egészségügyi és a földművelésügyi jegyez. Olyan alacsony és önálló határértéket vezettek be hazánkban a levegőben szálló porra - az Európai Unióban elsőként -, hogy ezentúl szmogriadót kell elrendelni, ha két egymást követő napon a szálló por koncentrációja napi átlagban meghaladja köbméterenként a 10 mikrogrammot, és az időjárás-előrejelzés szerint a harmadik napon sem várható javulás.

Ez olyan szigorú feltétel, hogy ha a rendelet már érvényben lenne, akkor az elmúlt három év alatt Budapesten összesen 73 napon kellett volna különböző szigorító intézkedéseket elrendelni. Így például a Hungária körgyűrűn belül a tömegközlekedésen és a taxikon kívül le kellett volna állítani a járműforgalmat, ami mindenképp ellehetetlenítené a város életét. Ilyen rendelkezések csak az unión kívüli Svájcban vannak, aminek levegője és környezete nem egy-két fokozattal tisztább a miénkénél.

Tulajdonképp persze örülhetnék, hogy épp ezen az egy árva területen ennyire éltanulók akarunk lenni a környezet megóvásában, ám lehet, hogy a rendeletalkotók megfeledkeztek a realitásokról. Ahogy a Trabantok és Wartburgok leállíttatását is felülírta az élet, úgy attól tartok, ez ügyben is hasonló megoldás várható. Egyébként szmogriadó más okokból már lehetett volna. Hogy, hogy nem, mégsem volt...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.