Félmilliárdos zöldprogram

Hatméteres gátat emeltek a vízcsőnek a mohácsi Szabadság-sziget és a part között. A következmény: a víz pangott, a Duna-ág lassan feltöltődött, a vízbázis veszélybe került. 2009-13 között félmilliárd forintért újraélesztik a természetvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű helyet.

A harminc évvel ezelőtti, átgondolatlan gátépítés és a nem körültekintő erdőgazdálkodás következményeként a 47 hektáros, majdnem száz focipályányi szigeten a védett élőlények élőhelyeit is fenyegette. A most ismertetett, mintegy 500 millió forintos rehabilitációhoz a pénzt jelentős részben az unió adja, de az egyik nagy, üdítőitalt gyártó multi is hozzájárul a megvalósításhoz negyvenegymillióval.

A rehabilitációt irányító WWF Magyarország vezetője, Magyar Gábor szerint a sziget és a mellékág csak azonnali beavatkozással menthető meg. A sziget és a rajta található fokozottan védett ártéri ligeterdő átkerül a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésébe - a szigetet negyvenmillióért megveszik a gazdálkodóktól. A keresztgátat megnyitják - a hat méter magas gáton eddig az év 92 százalékában nem folyt át a víz -, a lerakódott iszapot kikotorják. Az újra áramló víznek köszönhetően a parti vízbázis ivóvízkútjaiba a Duna felől jobb minőségű víz érkezik.

A szigeten a tervek szerint újra őshonos fajokból álló erdőt hoznak létre, ahol a későbbiekben már semmilyen káros emberi beavatkozásra nem kerülhet sor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.