Zsákutca helyett verseny

Ütős választ adott a finn Nokia az Apple iPhone 3G-re egy érintőképernyős, mindentudó telefon formájában. Ezzel egy dolog eldőlt: nem holmi zsákutca az érintőképernyős "multitouch" koncepció, még akkor sem, ha a szakmabéli guruk közül sokan fanyalognak.

Elsőként a Nokia lépett az iPhone nyomába, egy érintőképernyős, új felfogású modellel, amely elsősorban zenehallgatásra és egyéb multimédiás tartalmak élvezetére szolgál. Az 5800 XpressMusic nem az első érintőképernyős készülék az iPhone után, de mindenképp az első komoly konkurencia. Ugyanis nem minden érintős telefon iPhone-versenytárs, csak azok, amelyek hasonlóan a multitouch filozófiát alkalmazzák, vagyis azt a szemléletet, amely szakít a hagyományos telefonmenük elvével, és az abszolút könnyű kezelhetőséget helyezi az előtérbe. Ily módon nem feltétlenül tekintendő iPhone-versenytársnak az LG KS20 vagy éppen az egyébként műszaki csúcsot képviselő Samsung i900 Omnia készülék sem, mivel mindkettő Windows Mobile operációs rendszert futtat.

Az idén februárban, a barcelonai Mobile World konferencián viszont a SonyEricsson bemutatta Xperia-modelljét, amelyen egy új Windows Mobile-verzió fut, mégis az iPhone kezelőfelületére hasonlít inkább. Óriási is az érdeklődés ez iránt, csak sajnos maga a telefon nem készült még el, olyannyira nem, hogy a barcelonai bemutató után két héttel rendezett CeBit kiállításra már nem is vitt működő darabot a cég. A piacvezető Nokia viszont sokáig még csak nem is reagált érdemben. Csak pár hete lehet tudni, hogy készülnek valamire. Október első hetében aztán Londonban robbant a bomba, amikor bemutatták az 5800-as készüléket, amely teljesen más, mint az iPhone, bár filozófiájában ugyanaz, sőt sok tekintetben praktikusabb. És még egy dologban hasonlít rá: olcsó. Készüléktámogatás nélküli, áfával növelt fogyasztói ára nyolcvanezer forint környékén lesz majd. Ennyiért tehát hűségnyilatkozat nélkül lehet hazavinni a 3,2 hüvelykes, 640×360 képpontos érintőkijelzős készüléket, mely a Symbian operációs rendszerének 9.4-es verziójával működik.

Kezdőképernyőjén két gyorsmenü is van: a Multimédia és Névjegyzék menüsáv. A Multimédia sáv közvetlen elérést kínál a zenéhez, a képekhez, a videókhoz és az internethez, a Névjegyzék menüben pedig négy névjegy emelhető ki egyszerre, de úgy, hogy az üzenetek, az e-mailek, a telefonhívások egygombos elérését biztosítja. A zenetelefon HSDPA- hálózaton képes a netre csatlakozni, de van benne wifi is.

Az úgynevezett rezisztív kijelző nemcsak ujjal, hanem más eszközökkel is kényelmesen használható, mely rajzoláskor és kézírás-felismeréskor hasznos lehet. A kijelző automatikus tájolásáról gravitációs szenzor gondoskodik, ami anynyit jelent, hogy a készülék elforgatja a képet, ha mi is elforgatjuk a telefont, miközben a véletlen érintéseket egy távolságmérő segít kiküszöbölni. Ez azért fontos, mert a mobilipar néhány guruja még a mai napig fanyalog az érintőkijelzős telefonokra, mondván, sosem lesz elég precíz a navigáció, és a véletlen elütések aránya is óriási, ezért ez az egész zsákutca, egy óriási nagy lufi, ami ki fog pukkadni. A fejlesztések iránya egyelőre nem őket igazolja.

Sokkal nagyobb problémája az érintőkijelzős mobiloknak, hogy a hatalmas kijelző sokat fogyaszt, és hamar lemerül. Az 5800-as Nokia 1320 mAh (milliamper/óra) kapacitású akkumulátora egy feltöltéssel 35 órányi zenelejátszásra képes a gyári adatok szerint, de az igazi érték csak telefonálás közben derül majd ki. Az mindenesetre biztos, hogy az akku kapacitása jóval nagyobb, mint amit megszoktunk az ilyen telefonoktól.

Ahogy ez a készülék is példa rá, terjed a szabványos, 3,5 milliméteres hangkimenet a zenei mobiloknál, ami örvendetes, de a gyártó leghangosabb 3D sztereó hangszórói is csatlakoztathatók, s opció a sztereó Bluetooth átvitel - noha ez nagymértékben növeli a fogyasztást.

A hivatalosan középkategóriás mobil 3,2 megapixeles, dupla LED-vakuval szerelt, Carl-Zeiss optikás kamerát kapott, mely videofelvételek rögzítésére is alkalmas. A telefon beépített GPS-vevője a legújabb Nokia Maps Touch alkalmazás és az ingyenesen letölthető térképek segítségével navigációt ígér, noha a hangos navigációért külön díjat kell fizetni.

Nem úgy viszont a zeneletöltésért! A Comes With Music online szolgáltatás egy évig ingyen-zeneletöltést engedélyez a Nokia Music Store teljes kínálatából - a letöltött zeneszámok pedig az egy év lejárta után is használhatók maradnak. Ugyanis az említett zenebolt minden kiadóval megállapodott már, szinte minden zenét le lehet majd tölteni innen, méghozzá úgy, hogy a telefonról akár a számítógépre, akár más MP3-lejátszóba is jogszerűen átpakolható.

A szolgáltatás az Egyesült Királyságban ez év október 16-án indul, s nyilván az sem meglepetés, hogy Magyarországon egyelőre nem lesz elérhető, de ez most nem a fanyalgás helye. Örvendetes ugyanis, hogy a világ egyik legnagyobb zenei piacának számító Egyesült Királyságban, ahol évente több mint 10 millió MP3-lejátszós mobilt adnak el, már megtalálták a helyes üzleti modellt a legális mobil- vagy számítógépes zeneletöltésre. Nyilván a Nokia fizet jogdíjat a zenék után, csak az be van kalkulálva a készülékek árába, elvégre az ember szolgáltatást vásárol, nem egyszerűen telefont. Egyébként a Vodafone is üzemeltet Music Store-t, tehát előbb-utóbb hozzánk is betör majd a zeneletöltés. Ez alapjában véve azért öröm, mert bármennyire is próbálják a magyarokat rákényszeríteni a CD-vásárlásra, egyre kevesebb CD fogy majd a boltokban, ha az emberek már nemigen használnak CD-lejátszót. Hiába van a város tele fateleppel, ha már mindenki gázzal fűt.

Ez a Nokia-élmény egyelőre Magyarországon még nem lesz elérhető
Ez a Nokia-élmény egyelőre Magyarországon még nem lesz elérhető
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.