Három éve kering a pszichológusok között a "Természetes pedagógia" elmélete, amelynek legfontosabb üzenete az, hogy a csecsemők nemcsak érzelmi kötődést várnak el szüleiktől, hanem tudást, új és általánosítható ismereteket is. A látszólag bagatell elmélet két "atyja", Gergely György és Csibra Gergely a fejlődéslélektannak az emberi megismerés eredetére vonatkozó elfogadott elméleteit nem tartotta kielégítőnek, ezért keresett jobb magyarázatot a csecsemők alapvető tanulási folyamatainak természetére.

"A csecsemő már nagyon korán érzékeny a feléje irányuló kommunikáció jeleire, melyek tanítási információk befogadására késztetik" - tudtuk meg Csibra Gergelytől, aki kollégájával a Közép-európai Egyetem (CEU) új Kognitív Fejlődés-lélektani Kutatóközpontját vezetk.

A "Természetes pedagógia" elmélete szerint a baba már néhány hónaposan felismeri egy adott helyzet "tanító" jellegét, és ilyen helyzetekben elméje nagyon speciális, tanulásra kész "üzemmódba" kapcsol. A folyamat lényege, hogy a baba érzékenyen reagál azokra a kommunikációs jegyekre, melyek a másik személy közlésre irányuló szándékát jelzik - szemkontaktus, megszólítás, tekintetváltás -, és e viselkedéseket új ismeretek átadására vonatkozó tanítói szándékként értelmezi. A Science magazinban megjelent cikkben a magyar kutatók egy kísérlettel bizonyították a természetes pedagógia elméletének helytállóságát, ezzel merőben új megvilágításba helyezve a fejlődéslélektan egyik klasszikus jelenségét. (A vizsgálatot Topál József, az MTA Pszichológiai Intézetének főmunkatársa végezte Gergely Györggyel, Csibra Gergellyel, valamint az ELTE Etológiai Tanszékének munkatársaival - Miklósi Ádámmal és Erdőhegyi Ágnessel -, együttműködésben.)

A vizsgálatban a 10 hónapos csecsemő szeme láttára ismételten elrejtettek egy játéktárgyat két edény valamelyike alá, majd hagyták, hogy megkeresse. Miután a baba már magabiztosan nyúlt az ismételten elrejtett tárgyért a megszokott edény felé, egy következő próbában azt látta, hogy a kísérletvezető a tárgyat a másik (eddig üresen álló) edény alá teszi. A 10 hónapos csecsemők ilyen esetben jellegzetes hibát követnek el. A már jól bevált keresési választ ismétlik meg, s így a most már üresen álló edényhez nyúlnak vissza.

Ezt a keresési hibát több mint 50 éve ismeri a fejlődéslélektan. Bár sok különböző elmélet született a jelenség magyarázatára, az valamennyiben közös, hogy a hibát az emlékezeti és gátlási képességek éretlenségére vezették vissza.

A magyar kutatók vizsgálataiból azonban kiderült, hogy ha a kommunikációs-tanítási szándékra utaló viselkedési jegyek elmaradnak az ismételt rejtések során, a babák sokkal kevesebbet hibáznak. Azaz, ha nem hiszi azt, hogy tanítani akarják, akkor szabadon figyel arra, hogy hol van a tárgy, és többnyire a jó helyen keresi.

Gergely György szerint a csecsemők a kommunikációs viselkedési jegyekkel gazdagon "fűszerezett" rejtési viselkedést általános tanítási-ismeretátadási helyzetnek tekintik, és így félreértik azt. Nem "itt-és-most" feladatként oldják meg (azaz "keresd a tárgyat ott, ahol legutóbb láttad eltűnni"), hanem általánosítható ismeretként értelmezik, például úgy, hogy "az ilyen tárgy helye az első edény".

A pedagógiai érzékenység persze általában nem vezet ilyen hibás megoldásokhoz. Igazi jelentősége abban rejlik, hogy az emberré válás fontos elemeként az ismeretátadási folyamatok alapvető mechanizmusa. Csibra Gergely szerint akár új tanítási módszerek is kidolgozhatók elméletük alapján.

Tanulásra kész "üzemmódban"