Mese az elillant termékdíjemelésről
Nagyot fordult a világ július óta - a jelek szerint nem csak a nagypolitikában. A nyár közepén megfogalmazott termékdíjtörvény-módosító javaslat még előremutató és világos célokat tartalmazott: csökkenteni kell a csomagolási hulladék mennyiségét, a fizetendő díjak rendszerének átalakításával drágítani kell az eldobós csomagolásokat, és a gyártókat az újratöltős megoldások használatára kell ösztönözni. Hogy a jogalkotók komoly szándékkal álltak neki a 12 éves jogszabály átírásának, azt leginkább a számok mutatták: 2017-ig több lépcsőben, 4-ről 20 forintra emelkedett volna az egyutas palackok darabonkénti termékdíja (a másfél liternél nagyobb űrtartalmú csomagolások esetében pedig 8-ról 40 forintra). A jelenlegi tervezet viszont már csak 3-4 forintos darabonkénti díjjal számol, ütemezett emelés nélkül, de még ennek elfogadását sem lehet biztosra venni (létezik állítólag egy 99 filléres verzió is).
- Erősen kérdéses, hogy ennek a díjnak lesz-e bármilyen hatása a csomagolóanyagok mennyiségére - fogalmazott lapunk kérdésére Szilágyi László, a Hulladék Munkaszövetség (Humusz) elnöke. Szerinte az italgyártó ipar képviselői 8-10 forintos darabonkénti termékdíj esetén kezdenének el azon gondolkodni, hogy érdemes-e át- (vagy vissza-) állni az újratöltésre, az ennél kisebb terhet viszont vidáman kifizetik annak érdekében, hogy ne kelljen a visszaváltással bajlódniuk. - Az alacsony termékdíj nemhogy a deklarált kormányzati célt, vagyis a betétdíjas megoldások terjedését nem fogja hatékonyan szolgálni, hanem még a meglévő újratöltős rendszereket is elsorvasztja - vélekedik a Humusz vezetője.
Hasonlóan tanulságos változáson ment keresztül egy másik módosító javaslat is. A nyári tervezetben az szerepelt, hogy a megemelt termékdíjból befolyó bevételek egy részét beruházási támogatásokra költik (vagyis segítséget nyújtanak azoknak, akik újratöltő, palackmosó gépsorokat vásárolnak). Ez a passzus mára kikerült a szövegből, mégpedig "a gazdasági érdekképviseletek javaslata alapján". Első pillantásra nehéz olyan érdekképviseletet elképzelni, amelyik ilyesmit javasolna, ám a valóság sokszor bonyolultabb a képzeletnél. Lehetséges például egy olyan alku, amelyben az állam lemond a tervezett termékdíjemelés egy részéről, az ipar pedig ennek fejében "eltekint" a beruházási támogatástól. Ezzel persze a környezet nem nyer semmit - de vélhetően nem is ez a legfontosabb szempont.
Ennél a pontnál érdemes kitérni az italgyártó iparon belüli érdekkülönbségekre. Az ellentét a sörgyártók és a "többiek" (ásványvíz-, üdítőital-, gyümölcslégyártók) között feszül, tekintve hogy a sörösök ma is nagy újratöltőnek számítanak: a sörpiacra kerülő teljes italmennyiség 58 százalékát betétdíjas kiszerelésben vásárolják meg a fogyasztók. Sívó Imre, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke szerint ezt a tényt sem a mostani törvény, sem a tervezet nem méltányolja. - Tény ugyan, hogy az újratöltött mennyiség után nem kell termékdíjat fizetni, ám ez a lehetőség mindenki számára elérhető - fogalmazott lapunknak az elnök. A sörgyártókat képviselő szakember azt is leszögezte, hogy az újratöltős rendszerek bevezetését szolgáló beruházásokhoz mindenképpen szükség lenne adókedvezményekre és támogatásokra - amely álláspont különösen annak fényében érdekes, hogy ez a pénz garantáltan nem a söriparba folyna, mivel ott már megvannak az újratöltéshez a gépsorok. (Ezek után még izgalmasabb a kérdés: ki - és főleg kiknek a nevében - mondtak le a támogatásokról?) Szilágyi László szerint mindazonáltal a politika jelenlegi kiszámíthatatlansága akár jót is jelenthet. - Ilyen körülmények között sokszor a pillanatnyi alkuk dönthetnek. Tudjuk, hogy az MDF és az SZDSZ is használható betétdíjas szabályozást akar - elképzelhető olyan szituáció, amikor az ő szavuk felértékelődik. Mi mindenesetre bízunk a csodában, pillanatnyilag mást úgysem tehetünk - fogalmazott a Humusz elnöke.
